Hakkinen
Hakkinen: Örülök, hogy Schumacher ennyire belejött
Édesapjával hatalmas riválisok voltak, most pedig Mika Hakkinen nagy örömmel látja, hogy Mick Schumacher hatalmasat fejlődött és egyre többször képes megmutatni tehetségét.
részletekHakkinen: Gyengeségből erősséget csinált a Ferrari
Mika Hakkinen szerint a versenystratégia terén egyértelműen jól vizsgáztak a maranellóiak Spielbergben, de muszáj kijavítaniuk a megbízhatósági gondjaikat, ha harcolni akarnak a vb-címekért.
részletekHakkinen: Sainz ezentúl sokkal magabiztosabb lesz
A Ferrari versenyzője pályafutása első győzelmét aratta Silverstone-ban, Mika Hakkinen szerint ez jelentősen növelni fogja a spanyol önbizalmát a következő versenyeken, hiszen lekerült róla a nyomás.
részletekHakkinen: Ezért nem lesz Perez a bajnok
Nincs egyértelmű első számú a Red Bullnál, ellentétben a korábbi évekkel – mondja a kétszeres világbajnok finn, ennek ellenére mégsem gondolja, hogy Sergio Perez esélyes lesz Max Verstappen mellett.
részletekHakkinen Wolff és a Mercedes mellett áll
Újra dúl a háború a csapatfőnökök között: a fő érintettek, ahogy már megszokhattuk, Christian Horner és Toto Wolff. Ezúttal az FIA delfinezés megszüntetését szolgáló beavatkozása a vita tárgya. Mika Hakkinen is felszólalt a téma kapcsán.
részletek„Max megköszönheti Checónak a győzelmet”
Mika Hakkinen szerint Perez remek munkát végez idén a Red Bullnál, Verstappen pedig két szempontból is a mexikóinak köszönheti az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon aratott sikerét.
részletekHakkinen: A Red Bull minden hibát megbüntet
A Ferrari minden hibáját ki fogja használni az osztrák istálló Mika Hakkinen szerint. A finnek kétszeres világbajnoka úgy gondolja, az olaszoknak sürgősen meg kell oldaniuk a gondjaikat.
részletekHakkinen: Őrizzük meg a sport örökségét! Kell Monaco!
A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen úgy gondolja, mindenképp szüksége van a Formula-1-nek Monacóra, hiszen nem rúghatják fel csak úgy a sport hagyományait. Ráadásul nem egyszerű ott nyerni.
részletek„A kulcspillanatban hezitált a Ferrari”
Mika Hakkinen szerint az emberi tényezőn múlt, hogy a Red Bull betalált a stratégiával Monacóban, míg a Scuderia nagyon nem. A finn expilóta a győztes Sergio Perezt is méltatta.
részletekHakkinen szerint a Mercedes vb-címe már elúszott
A McLaren korábbi klasszisa dicsérte Lando Norrist és Valtteri Bottast, szót ejtett Charles Leclerc-ről és kifejtette, hogy összetett probléma lehet a Mercedes autójával.
részletekHakkinen: Nem férnek bele a Red Bull hibái
A kétszeres világbajnok szerint Max Verstappen nem lehet boldog és már csak azért is össze kell szedniük magukat, mert könnyen beléphet ebbe a csatába a Mercedes is, ha hagyják neki.
részletekHakkinen: Ha a Mercedes nem képes gyorsan lépni, még jobban lemaradhat
A kétszeres világbajnok finn élvezi a szoros meccset, amit az élen láthat Leclerc és Verstappen között. Ugyanakkor úgy érzi, ha a Mercedes nem oldja meg sürgősen a gondjait, végképp lemarad.
részletek