DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hakkinen tanácsa Leclerc-nek: Egyszerre csak egyet!

Franciaországban elkövetett hibája után rendkívül nehéz helyzetbe hozta magát Charles Leclerc, akinek már 63 pontos hátrány van összetettben. Mika Hakkinen szerint azonban még nincs lefutva semmi.

Az élről dobta el Ferrariját Charles Leclerc a Paul Ricard-on, Max Verstappen pedig köszönte szépen a lehetőséget, és behúzta a győzelmet Franciaországban, ezzel pedig 63 pontosra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Miközben Leclerc magára vállalta a felelősséget és elfogadhatatlannak titulálta hibáját, Mika Hakkinen próbálta megvédeni még saját magától is a monacói versenyzőt: „Mindenki elkövet hibákat, de nyilván ez nagy visszhangot kapott és sokba került” – írta az Unibeten a kétszeres finn világbajnok.



Hakkinen saját pályafutásából hozott fel példát: „Ugyanezt megtapasztaltam én is, mikor az élről estem ki 1999-ben Monzában és elmondhatom, hogy nem könnyű érzés. Ugyanakkor el kellett fogadnom, hogy az én hibám volt és vállalnom kellett érte a felelősséget.”

„Charles egy nagyszerű pilóta, aki addig a pillanatig tökéletesen versenyzett. Max nagy nyomás alatt tartotta, de a Ferrari jól ment a gyors kanyarokban, így maga mögött tudta tartani a Red Bull versenyzőjét. Fantasztikus volt nézni, ahogyan a két csapat szinte azonos gyorsaságú autói egymásnak feszülnek, ennek azonban sajnos Charles hibája vetett véget. Onnantól kezdve Verstappen irányította a versenyt és megnyerte azt.”

„Most az számít majd igazán, hogyan reagál Charles erre a hibára. Azt mondta a futam után, hogy 32 pontot veszített önhibájából, és többet nem engedhet meg magának. Ezen felül ott vannak még a Ferrari megbízhatósági gondjai és stratégiai baklövései. Fontos, hogy Charles látja, hogy ő maga és az autó is képes a győzelemre, de egyszerre csak egy versenyt lehet megnyerni. Ennyit tud tenni: mindig a következő futamra kell fókuszálnia.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: