DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hakkinen: Őrizzük meg a sport örökségét! Kell Monaco!

A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen úgy gondolja, mindenképp szüksége van a Formula-1-nek Monacóra, hiszen nem rúghatják fel csak úgy a sport hagyományait. Ráadásul nem egyszerű ott nyerni.

Mostanában egyre hangosabb téma az F1-es sajtóban, hogy hosszabbít-e a legendásnak számító Monacóval a száguldó cirkusz vezetősége, vagy kikerül a hercegségbeli helyszín a versenynaptárból, amire a 2020-as pandémia kivételével még soha nem volt példa.

Mika Hakkinen úgy véli, mindenképp meg kellene tartani Monacót: „Tíz Monacói Nagydíjon vettem részt, de csak egyszer tudtam megnyerni, szóval megerősíthetem, hogy nem olyan egyszerű ott győzni, még akkor sem, ha tiéd a leggyorsabb autó. Monaco már 1929 óta tart nagydíjakat és egy nagyon különleges verseny, aminek hosszú távon helyet kellene biztosítani a versenynaptárban” – írta a finn az Unibet oldalán.



„Nagy kihívás elé is állítja a pilótákat, hiszen itt tűpontosnak kell lenni” – folytatta az 1998-as Monacói Nagydíjat megnyerő Hakkinen, aki amiatt méltatta a monacói versenyt, mert ott nincs helye hibának, szemben a többi pályával.

„Egy apró hiba, és már ki is estél. A legtöbb modern pályán hatalmas bukóterek vannak, így probléma nélkül vissza lehet jönni az aszfaltra, Monaco viszont megbünteti a hibákat. Emellett pedig azoknak a csapatoknak kedvez ez a helyszín, akik gyorsan tudnak jó stratégiai döntéseket meghozni.

„Összességében elmondható, hogy a Formula-1 sokat véltozott és fejlődött az elmúlt években, ami miatt egyre több ország szeretne részese lenni a világbajnoki sorozatnak, azonban fontos, hogy megvédjük a sport örökségét.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: