DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Kivizsgálta a Ferrari, mit szúrtak el Monacóban

A Ferrari többször is csúnyán lábon lőtte magát Monte-Carlóban, ugyanis a szombati 1-2-t követően vasárnap csak egy második és egy negyedik helyet tudtak elérni. Kivizsgálták az esetet.

A Ferrari komoly várakozásokkal utazott el Monacóba, ahol Charles Leclerc vezérletével ki is sajátították az első rajtsort a időmérő edzésen, azonban a versenyen mindent elrontottak, amit csak el lehetett rontani,ezzel pedig nemcsak a Red Bullnak ajándékozták a győzelmet, de még Verstappent is beengedték Leclerc elé, aki így növelte összetettbeli előnyét a pontversenyben.

A Ferrari vezető versenymérnöke, Inaki Rueda mondta el egy videóban, hol siklott félre az olasz csapat vasárnapja: A verseny kezdetét egy órával eltolták, így a szárazpályás stratégiák helyett gyosan azon kellett agyalnunk, hogyan hozzuk le a versenyt vizes körülmények között” – kezdte Rueda.

Sainz esetében nem volt hiba: „Carlosszal jó versenyünk volt, a második helyről indult, majd az első kerékcserék után az első helyen állt, mivel az utolsó pillanatban szóltunk neki, hogy ő inkább maradjon a pályán, mert már nem fog tudni visszajönni Perez elé. Ezután rájöttünk, hogy a slickeken már gyorsabban lehetne körözni, és Carlos volt az első, aki az élmezőnyből kijött a szárazpályás abroncsokért.”



„Ezzel egyértelmű előnybe került, azonban a kiállást követően Nicholas Latifi mögé érkezett vissza, ami miatt elbukott három másodpercet. Ha nem tartja fel a kanadai, biztosak vagyunk benne, hogy Carlos megnyerte volna a versenyt.”

Leclerc-nél azonban hibát hibára halmoztak: „Az első bakink az volt, hogy próbáltuk levédeni Charles pozícióját Perezzel szemben. Carlos esetében is csak a köre legvégén jöttünk rá, hogy nem fogjuk tudni visszahozni a mexikói elé, Charles esetében azonban egy jóval nagyobb előnyről volt szó vele szemben. A kör kezdetén tíz másodperc fölötti előnnyel rendelkezett Perezhez képest, mi pedig folyamatosan figyeltük a többi interen lévő pilóta idejét és Perez szektoridejeit is.”

„Arra számítottunk, hogy öt vagy négy, de legrosszabb esetben is három másodperccel elé fogunk visszatérni a pályán, de ami teljesen váratlanul ért minket, az az, hogy Perez kilenc másodpercet hozott rajtunk egyetlen kör alatt, emiatt veszítettük el vele a versenyt.”

„A másik hiba, amit elkövettünk aznap, hogy mindkét autónkkal egyszerre jöttünk ki a slickekért. A 21. körben úgy ítéltük meg, hogy eljött a szárazpályás gumik ideje, és behoztuk Carlost a bokszba. Nagyjából öt másodperc volt a két versenyzőnk közt a differencia pályán, azonban amikor behajtottak a pit lane-re, ez lecsökkent három és fél másodpercre. Egy kényelmes dupla bokszkiálláshoz egyébként is hat másodpercre lenne szükség, így necces volt a helyzet, de azzal, hogy ennyire lecsökkent kettejük közt a különbség, újabb két másodpercet dobtuk el a kerékcsere alatt, ez pedig pont elegendő volt Verstappennek ahhoz, hogy a következő körben Charles elé térhessen vissza a slickeken. Próbáltunk szólni Charles-nak, hogy inkább menjen még egy kört emiatt, de akkor már késő volt...”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: