Haas
Ocon: Legalább Ollie autója működött
Míg Ocon már a Q1-ben búcsúzott, Oliver Bearman a Q3-ig menetelt Suzukában – a Haas francia versenyzője szerint ki kell vizsgálniuk, hogy mi volt a probléma a 31-es rajtszámú autóval.
részletekA trendteremtő Bearmané a Haas első Q3-ja
Már a Q2-be jutással is elégedett volt, a 10. hely pedig minden várakozást felülmúlt Bearman számára, aki minden körében több kockázatot vállalt.
részletekKockáztat a Haas: felgyorsította a fejlesztését
Olyan mértékű problémával szembesültek Melbourne-ben, hogy nem várhattak a módosított padlólemezzel – véli Komatsu, aki tudja: ezzel rizikót vállalnak.
részletekNem áltatja magát a Haas: „Nem oldottuk meg a gondokat”
Remekül reagált a csapat a melbourne-i sokkra, Ayao Komatsu azonban jelezte: a sanghaji bravúr inkább annak volt betudható, hogy a pálya elfedte a gyengeségeiket.
részletekAz F1-es Kínai Nagydíj győztesei és vesztesei
Kik jöttek ki a legjobban és kik a legrosszabbul a szezon első sprintes hétvégéjéből? A sanghaji forduló legnagyobb győzteseit és veszteseit vettük sorra.
részletek„Tudjuk, hogy versenyképesek vagyunk” – dupla pontszerzés és elégedettség a Haas csapatában
Sőt, folytatnák a kiemelkedő formát: Ocon a remek módosításokat és a stratégiájukat emelte ki, Bearman pedig a váratlanul kíméletes gumikezelést méltatta.
részletekKét F1-es csapatnak kellett módosítania a hátsó szárnyán
De nem az élmezőnyben szereplő alakulatokról van szó: az Alpine és a Haas részéről is elismerték, hogy apró változtatásokat végrehajtottak az F1-es Kínai Nagydíj előtt.
részletekAzt hitte a Haas, valami elromlott az autón
Nem egyszeri kilengésről volt szó, nagyon súlyosak a gondjaik az autóval, amelyre néhány versenyig nem is lesz megoldás – ismerte el az F1-es gárda főnöke.
részletekMelbourne-i értékelések, szigorít az FIA – mai híreink
Szigorít a hátsó szárnyakra vonatkozó teszteken az FIA, belátta hibáját a Ferrari, Norris kimondta, hogy a McLaren a favorit, Horner nem hibáztatja Lawsont – ezekről írtunk ma a Formula.hu-n.
részletekVáratlanul érte a Haast a gyenge teljesítmény
Nem számított ilyen gyenge hétvégére a mezőny végén záró Haas – a csapat adatgyűjtésre használta az Ausztrál Nagydíjat, és tagjai már teljes erővel Kínára és a jövőbeli fejlesztésekre fókuszálnak.
részletekBearman: Nem fognak megtörni ezek a hibák
Oliver Bearman kétszer is hibázott a szabadedzések alatt, az időmérőn pedig már a Q1-ben kiesett váltóhiba miatt. A brit újonc úgy érzi, hogy ügyetlen volt, de saját magát tartja a legnagyobb kritikusának.
részletek„Túl sokat akartam, túl hamar” – Bearman a látványos bukásáról
A Haas újonca szerint egy, a Formula-2-ből megmaradt berögződés és a magabiztossága okozta az autótörését – ettől függetlenül optimista a hétvége folytatásával kapcsolatban.
részletek