DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek
F1

Bearman: Ferrari? Készen állok!

A brit újonc a Haas színeiben teljesített első teljes F1-es szezonját követően reagált azokra a spekulációkra, amelyek szerint akár már 2027-ben a Ferrari versenyzője lehet.

Bearman számára nem ismeretlen a „vörös környezet”: 2024-ben a Ferrari színeiben debütált az F1-ben Carlos Sainz vakbélműtétje miatt, 2025-re pedig a Haas mellett kötelezte el magát, ahol Esteban Ocon csapattársaként versenyzett.



Az idény során többször is megvillantotta természetes tempóját, ugyanakkor a konzisztencia hiánya eleinte visszafogta az eredményeit. Az év előrehaladtával azonban egyre stabilabbá vált, önbizalma is látványosan nőtt, és végül a világbajnoki pontverseny 13. helyén zárt, három ponttal megelőzve Ocont.

Különösen emlékezetes volt a mexikói hétvégéje, ahol pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el: nemcsak mindkét Mercedes-autót utasította maga mögé, hanem a bajnoki címért harcoló Oscar Piastrit is.

Teljesítménye óhatatlanul újraélesztette a Ferrarihoz fűződő pletykákat, különösen annak fényében, hogy Lewis Hamilton első ferraris szezonja nem az előzetes terveknek megfelelően sikerült. 

„A Formula–1-ben vagyok, itt mindenkinek saját magát kell képviselnie. Igen, úgy érzem, hogy készen állok a Ferrari ülésére, de ezt folyamatosan bizonyítani kell” – mondta Bearman.

Bearman hangsúlyozta: nem néhány kiugró eredmény változtatta meg a megítélését, hanem egy hosszabb, kevésbé látványos, ám annál fontosabb tanulási folyamat.

„Könnyű elfelejteni, hogy a szezon közepén négy-öt egymást követő 11. helyet szereztem. Az is konzisztens teljesítmény volt, csak nem elég jó ahhoz, hogy igazán észrevegyék.”

„Ahogy javult a csomag, a 11. helyekből 10., majd 9. és 8. helyek lettek. Ezeket már mindenki másképp értékeli.”

A fordulópontot saját bevallása szerint a nyári szünet hozta el számára: „Azóta sokkal jobb ritmust találtam, lendületbe kerültem, és igen, ebben az értelemben azt mondanám, hogy készen állok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: