Haas
Vettel: Nagyon örülök Mick eredményeinek
A négyszeres világbajnok szerint barátja megérdemelte az elmúlt hetek pontszerző eredményeit, és nagyon boldog, hogy az ifjú Schumacher bizonyított a kétkedőknek is.
részletekA fejlesztéseivel pontokat szerezne a Haas
A Haas F1 Team az idei szezonban mutatott hullámzó teljesítményét a fejlesztési csomagjuk miatt pontszerzéssel zárná le a nyári szünet előtti utolsó versenyen, a Hungaroringen.
részletekCsak Magnussen kapja meg a fejlesztéseket a Hungaroringen
Egyetlen autóhoz készültek el az újítások az F1-es Magyar Nagydíjra, így a Haas csak a pontversenyben előrébb álló dánnak tudja őket biztosítani – de nála is kevés lesz a pótalkatrész.
részletekMagnussen nem magát hibáztatja az ütközésért
Nicholas Latifi autójával akadt össze Kevin Magnussen a futam utolsó szakaszában, ám a dán pilóta nem érzi magát vétkesnek. Véleménye szerint az ellenfele nem hagyott számára elegendő helyet.
részletekSchumacher elbeszélgetne a felügyelőkkel a körtörlése után
Kanyarlevágás miatt vették el az utolsó Q1-es idejét a németnek, aki bosszús emiatt, mivel úgy érzi, akár a top 10-be is beférhetett volna – így viszont vasárnapra tervez nagy felzárkózást.
részletekHat csapat a delfinezés miatti szabálymódosítás ellen
Értesülések szerint hat csapat is készen áll arra, hogy ellenvéleményét fejezze ki a 2023-ra bevezetni kívánt szabályváltozásokkal kapcsolatban, melyek a delfinezés kiküszöbölését céloznák meg.
részletekEzért szárnyal most Schumacher Steiner szerint
A fiatal német végre képes nyugodtan versenyezni, annak ellenére, hogy kívülről próbáltak nyugtalanságot szítani. A Verstappen ellen vívott csata is fontos mérföldkő volt – a legjobbaktól lehet a legtöbbet tanulni.
részletekSchumacher: Itt átléphetjük a határokat
Sok hibát eredményezhet a Paul Ricard pálya egyedi kialakítású bukótere Mick Schumacher szerint, aki úgy gondolja, a rengeteg aszfaltozott rész miatt a versenyzők itt bátrabbak lehetnek.
részletekSteiner további pontokkal menne nyaralni
A Haas F1 Team zsinórban két versenyen szerzett pontot mindkét autójával, Silverstone-ban és Spielbergben. A csapatnak harmadszor is a dupla pontszerzés a célja a Francia Nagydíjon.
részletekSteiner szerint sikeres a költségplafon
A költségvetési sapka volt a kulcs a szorosabb versenyzéshez a Haas csapatfőnöke szerint. Günther Steiner úgy véli, a sorrendet már nem az diktálja, hogy melyik csapat költhet több pénzt.
részletekMagnussen: Mick nagyot lépett előre
A Haas dán pilótája elismerően beszélt csapattársa legutóbbi két versenyhétvégén mutatott teljesítményéről, szerinte a csapatnak is arra van szüksége, hogy mindkét versenyzője szállítsa a pontokat.
részletekMitől fejlődött ekkorát Schumacher?
Egyik pillanatról a másikra lépett szintet a Haas német F1-es pilótája, de dr. Helmut Marko szerint ez nem meglepő: nála ez az utánpótlásban is így történt, amit azért tud, mert ők is figyelik Schumachert.
részletek