DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

HUMDA

A Formula-4-et veszi célba a gokart-vb magyar ezüstérmese

Történelmi sikert ért el nemrég Hideg Ádám az FIA gokart-világbajnokságán, ahol másodikként ért célba a döntőben. Jövőre kategóriát lépne, 2024-ben pedig már Formula-4-ben szerepelne.

részletek

Országos utánpótlásnevelő programsorozat gokartosoknak

Országos autósport utánpótlásnevelő rendezvénysorozatot indít 6 és 10 év közötti gyermekek számárára a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A tehetségkutatás mellett a versenypályán való biztonságos közlekedésre nevelés is a HUMDA Gokart Suli célja. A jelentkezők október 1. és november 12. között összesen hat gokartpályán vehetnek részt térítési díj ellenében az egyedülálló képzésen.

részletek

29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy

Nyolc autó- és motorsport szakágban összesen 29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy utánpótlásnevelési rendszer. Alapos felmérési munkát követően transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerülhettek be versenyzők a programba.

részletek

Sérülés miatt kellett feladnia a futamot Sebestyén Petinek

Hiába küzdött a Supersport-vb vasárnapi aragóniai versenyének elején a top 10-ért, kénytelen volt idejekorán feladni a küzdelmet a Bardahl Evan Bros magyar motorosa.

részletek

Sebestyén: Rémálomszerű, de pontszerző kezdés

Pénteken hivatalosan is kezdetét vette a 2022-es Supersport-világbajnokság, ahol Sebestyén Peti a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével egyedüli magyar résztvevőként versenyez. Technikai problémák és egy kisebb sérülés miatt csak a 17. rajtpozíciót sikerült megszereznie, a versenyen pedig a 14. helyen végzett, ezzel megszerezve idei első VB pontjait.

részletek

Sebestyén Peti remek formában várja a világbajnoki szezonkezdést

A rendkívül hasznos spanyolországi edzőtábor után Sebestyén Peti és csapata, az Evan Bros. Racing Team márciusi tesztprogramjukat teljesítették, ami két-két nap motorozást jelentett Aragóniában és Estorilban. Az eső ellenére a HUMDA közreműködésével versenyző pilóta fontos tapasztalatokat és adatokat gyűjtött, így minden készen áll a hamarosan kezdődő 2022-es szezonra.

részletek

Bemutatták Sebestyén Peti 2022-es motorját

Csodálatos környezetben, a Faenza városában található „Villa Abbondanzi” adott otthont az Evan Bros. Racing Team hivatalos prezentációjának. Bemutatták az új motorfestést és ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a 2022-es szezon.

részletek

Jerezi teszttel indította Sebestyén Peti a 2022-es Supersport-világbajnoki idényt

Háromnapos teszttel kezdte meg az évet az Evan Bros. Racing csapat és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti. A magyar pilóta három nap alatt összesen több mint 150 kört tett meg a jerezi pályán, ahol igazán előkelő társaságban motorozhatott, hiszen a MotoGP két kisebb kategóriájának is számos pilótája képviseltette magát.

részletek

Sebestyén Peti 2022-ben is az Evan Bros. Racingnél

A 2021-es csonka szezon után Sebestyén Peti 2022-ben teljes idényt teljesít majd a Supersport-világbajnokságon, a kétszeres világbajnok olasz Evan. Bros. Racing Team színeiben. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar pilóta az idei évi tapasztalatait felhasználva szeretne jövőre még jobb eredményeket szállítani a magyar motorsport számára.

részletek

Dupla top 10-es eredménnyel zárta a szezont Sebestyén Peti

Mindkét indonéziai futamon a 10. helyen látta meg a kockás zászlót a HUMDA támogatásával a Supersport-világbajnokságon a BARDAHL Evan Bros színeiben versenyző magyar motoros.

részletek

Óriási siker: Sebestyén Peti 5. lett Argentínában

Már szombaton is idei legjobb eredményét érte el a Supersport-vb magyarja San Juanban, a második versenyen viszont egész karrierje legjobb világbajnoki helyezését szállította a HUMDA támogatottja.

részletek

Új hazai szimulátoros és gokartos tehetségkutató

A múlt héten a debreceni állomásához érkezett a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. Országos autó-motorsport tehetségkutató programsorozata mely 6-14 éves gyermekek számára került meghirdetésre.

részletek