F1
Van, aki szerint kilenc másodperc lehet a javulás
Egyelőre minden F1-es istálló kicsit a sötétben tapogatózik a 2017-es autókkal kapcsolatban - a várakozások eléggé eltérőek, legalábbis, amit megosztanak egymással.
részletekCsapda a Red Bull utánpótlás-programja?
Csábító egy fiatal versenyző számára, ha felkarolja egy istálló és beteszi a programjába, ám Alain Prost szerint ez ugyanakkor egy csapda is - különösen így van ez a Red Bullnál.
részletekPerez szerint ez kell egy jó körhöz Mexikóban
Segio Perez alig várja a soron következő F1-es hétvégét, ami nem csoda, hiszen hazai közönség előtt fog versenyezni. Tavaly hihetetlen élményben volt része, és szerinte ez idén sem lesz másképp.
részletekA Sauber szabotálja Nasr futamait?
Egyes pletykák szerint a svájci csapat minden eszközt bevet, hogy megakadályozza a brazil F1-es pilóta távozását - nagy szükségük van az ő anyagi hátterére a 2017-es szezonra is.
részletekMarko: Verstappennek van még mit tanulnia
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint az Amerikai Nagydíjon meglátszott, hogy Max Verstappen nem tud még mindent, ami az F1-ben sikerekhez, és a világbajnoki címhez vezet.
részletekGasly: Bebizonyítom, hogy hibázott a Red Bull
A Red Bull fiatal tehetsége szerint a csapat hibázott, amikor ismét Danyiil Kvjatnak adtak F1-es szerződést és nem neki - más lehetőségek után is kutat, de eltökéltebb, mint valaha.
részletekEcclestone falakat építene a kanyarokba!
Az F1 túlságosan biztonságosnak tűnik szerinte, mivel a nézők tudják, hogy senki sem fog meghalni – lehet, hogy nem úgy értette, vagy a szavait kiragadták a kontextusból, de ez egy kicsit meredek...
részletekCsupa jó hír a 2017-es Magyar Nagydíjra vágyóknak
A jövő évi F1-es futamra a Hungaroring Forma-1 Club Egyesület keretein belül a magyar állampolgárok már nem vásárolhatnak állójegyeket, és a hozzá tartozó Ezüst kártya is megszűnik, de...
részletekMcLarent tesztelt az F1-es pilóta kisöccse
A McLaren, az Autosport és a BRDC közreműködésében egy-egy fiatal brit pilóta évről évre kipróbálhatja a wokingiak autóját- ezúttal egy jelenlegi F1-es versenyző öccse lett a szerencsés.
részletekA Ferrari nem játszik a leszorítóerővel
A nagy leszorítóerőt igénylő F1-es pályákon - például Austinban - a megszokottnál jobban szenved a Scuderia, és már le is tettek arról, hogy idén fel tudjanak zárkózni ezen a téren.
részletekBeszállítót válthat a Haas a fékgondok miatt
Günther Steiner csapatfőnök szerint most már valamit tenniük kell, mert ez így nem mehet tovább - a Brembo alapos vizsgálatot végez, de ők mást is ki fognak próbálni a jövőben.
részletekVerstappen: Most Hamilton és Alonso a legjobb
A Red Bull F1-es pilótája szerint Hamiltont még nem lehet leírni, de ha ő ülne a Mercedesben, természetesen legyőzné a brit világbajnokot - azon viszont nem gondolkodott, hogy kit tart a legjobbnak.
részletek