F1
F1-es újoncgondok: Gumik, üzemanyag, versenytáv
Charles Leclerc, a Ferrari F1-es pilótája beszélt arról, hogy mi az, amit igazán nehéz megszoknia egy újoncnak ebben a szériában - három dolgot emelt ki, ami a versenyzéshez kapcsolódik.
részletekVerstappen nem várja magát vb-esélyesnek
A Red Bull holland F1-es pilótája azt mondja, hogy ha közelebb lesznek a két élcsapathoz és kiegyensúlyozottan teljesítenek, már az is előrelépésnek számít majd az eddigiekhez képest.
részletekRosberg: Az F1 jövője az elektromos autókban van
2016 világbajnoka elkerülhetetlennek tartja, hogy a jövőben a Formula-E mintájára az F1 is elektromos autókra váltson. Nico Rosberg szerint ugyanis hosszú távon csak ennek az iránynak van értelme.
részletekAz F1TV is élőben közvetít a téli tesztekről
Korábban nem látott újítást vezet be a Liberty Media az F1TV előfizetői számára: napi nyolc órában lehet majd élőben követni a csapatok felkészülését és az új autók finomhangolását a barcelonai téli teszteken.
részletekElképesztő: Így nézhet ki az F1 2050-ben
Megszokhattuk már, hogy a száguldó cirkuszban rengeteg szó esik a közeljövőről, Wokingban azonban ennél sokkal távolabb tekintettek. Önjavító abroncsok, 500 km/h-s végsebesség és mesterséges intelligencia - Isten hozott 2050-ben!
részletekKínában is terjeszkedne a Formula-1
Az F1 vezetői megerősítették, hogy szeretnének egy komolyabb rajongóbázist kialakítani Kínában, ami azzal járhat együtt, hogy akár több futamot is rendezhetnek Kelet-Ázsia legnagyobb országában.
részletekKubica keze már nem faktor a Williamsnél
Paddy Lowe szerint nem tehetnek úgy, mintha ez nem lenne potenciális probléma, de már döntöttek, bíznak a lengyel F1-es pilótában és 100%-os alkalmasnak tartják a feladatra.
részletekMiért nincsenek edzők az F1-ben?
A háromszoros F1-es világbajnok Sir Jackie Stewart nem érti, hogy a pilóták miért nem akarnak maguk mellé valakit, aki foglalkozik velük, főleg mentálisan - pontosabban egy magyarázata azért mégis van rá.
részletekTilke: A vietnámi pálya hatalmas kihívás lesz
A Formula-1 1950 óta 32 országban rendezett már futamot. Ez a szám 2020-ban a Vietnámi Nagydíj érkezésével 33-ra bővül. Hermann Tilke, a pálya tervezője az Auto Motor und Sportnak árult el izgalmas részleteket az új aszfaltcsíkról.
részletekA kultúra a Haas egyik legfőbb erőssége
Kevin Magnussen szerint más csapatokkal ellentétben náluk nincs széthúzás, nem hibáztatják egymást, nyugodt környezetben dolgoznak, ez pedig rengeteget számít, legalábbis neki.
részletekA riválisok is odafigyelnek a Sauberre
Az Alfa Romeóval való kapcsolat eddig nagyon gyümölcsözőnek bizonyult, a többiek pedig úgy gondolják, hogy tartaniuk kell ettől a csapattól - folytathatják a 2018-ban látott fejlődést?
részletekTovább csökkenti az F1 költséglimitét a Liberty
Bekeményített a Liberty Media az alkudozó csapatokkal szemben, és már idén véglegesítenék az F1 2021-es szabálykönyvét, ami a kezdeti 150-200 millió dollár helyett 135 millióra csökkentett költséglimitet tartalmazhat.
részletek