DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Lehetséges, hogy elhagyom a Ferrarit

Bár minden érintett azon van, hogy Sebastian Vettel meghosszabbítsa idén lejáró szerződését a Ferrarival, a négyszeres világbajnok nem zárta ki a csapatváltás lehetőségét sem.

A télen már nagyjából mindenkit elképzelt a sajtó Sebastian Vettel helyén a Ferrari 2021-es öltözékében, az autóbemutatón Mattia Binotto leszögezte, hogy elsődleges céljuk ezt a kérdést illetően az, hogy megtartsák a jelenlegi felállást.

„Már elkezdtünk erről beszélgetni Sebbel. Ezek egyelőre csak előzetes beszélgetések, de hamarosan eljutunk arra a pontra, ahol ki fog derülni, mi a legjobb mindenki számára. Remélem és hiszem, hogy nagyon gyorsan meg tudunk majd egyezni” – mondta annak idején Binotto.



Ami Sebastian Vettelt illeti, azt már eldöntötte, hogy nem lesz a mezőny tagja 40 esztendős koráig, de 2020 után még biztosan nem akar visszavonulni: „Volt egy kis időm a télen és arra a döntésre jutottam, hogy élvezem, amit csinálok, így mindenképpen folytatni akarom.”

„Lehetséges, hogy a Ferrarival, de ha az emlékezetem nem csal, akkor volt egy német, aki a Ferrari után máshol folytatta” – mondta Vettel a Sport Bild azon kérdésére, hogy hol képzeli el magát 2020 után, Michael Schumacherre utalva.”

Charles Leclerc is elmondta a véleményét az olasz sajtónak az üggyel kapcsolatban, akit pont nem érdekel, ki lesz a csapattársa, egy feltétele azonban mégis van: „Nagyszerű, hogy meghosszabbították a szerződésemet, hiszen ez azt jelenti, hogy elégedettek a munkámmal. Az, hogy ki a csapattársam, számomra egy nem létező probléma, a lényeg, hogy legyen gyors.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: