F1
Brawn: Hamilton bizonyította az értékét
Ross Brawn szerint a 2020-as Török Nagydíj volt a legjobb példa arra, hogy mit is tesz hozzá a legjobb autóhoz Lewis Hamilton - ott leiskolázta a mezőnyt és csak saját maga, nem pedig a technika miatt.
részletek„Téved a Mercedes, ha pótolhatónak gondolja Lewist”
A korábbi F1-es csapatvezető szerint tagadhatatlan, hogy Hamilton a legjobb autóban ül, de alábecsülné őt a Mercedes, ha azt hinnék, bárki mással is ugyanilyen sikeresek lennének.
részletekRaikkönen: Ha már nem szeretném, abbahagynám
Az Alfa Romeo 41 éves világbajnok finn pilótája elmondta: az egyetlen feltétele annak, hogy továbbra is a Formula-1-ben versenyezzen, hogy élvezze azt, amit csinál.
részletekSajtó: Ferrari-gondok jelentkeztek a Haasnál
Német sajtóértesülés szerint egyelőre nem tudták beszerelni a motort, sőt, úgy néz ki, hogy csak a bahreini teszten lesz erre lehetőségük, addig nem tudják megoldani a problémát.
részletekClaire Williams: Rengeteg kritikát és sértést kaptam
A grove-i alakulat tavaly távozott helyettes csapatfőnöke elismeri, hogy bizonyos negatív hangok jogosak voltak vele kapcsolatban, ugyanakkor szerinte sokan elfeledkeznek a kezdeti sikerekről.
részletekBinotto lemondóan beszélt az új Ferrariról
A tavalyi volt a Ferrari történetének egyik leggyengébb szezonja, s bár idén azon lesznek, hogy ez ne ismétlődhessen meg, a Scuderia csapatfőnöke szerint 2021-ben sem fognak versenyt nyerni.
részletekA hatodik a húszból: Gasly is koronavírusos
Az Alpha Tauri franciája a közösségi oldalain jelentette be, hogy pozitív koronavírus-tesztet produkált és önkéntes karanténba vonult – ezzel az F1-es mezőny fertőzési mutatója már 30 százalékos.
részletekHaas vs. Ferrari csata a virtuális évadnyitón
Hatalmas küzdelemben nyerte meg a Virtuális Osztrák Nagydíjat Enzo Fittipaldi, a sokáig vezető Arthur Leclerc-t viszont a büntetései révén még Stoffel Vandoorne is megelőzte.
részletekPerez többször is majdnem letett az F1-ről
Az idén már a Red Bullt erősítő mexikói pilóta elárulta: karrierje elején többször is megfordult a fejében, hogy inkább hazautazik a családjához és feladja a versenyzői álmait.
részletekNem fél a hibáktól az Alpha japán újonca
Nem érez magán extra nyomást és nem fog óvatoskodni első F1-es szezonjában Yuki Tsunoda, aki szerint az F2-ben már megmutatta, hogy képes tanulni a hibáiból, amelyek amúgy is elkerülhetetlenek.
részletekElkészült a Schumacher-film, de…
A hétszeres F1-es világbajnok életéről készült dokumentumfilm tulajdonképpen készen van annak rendezője szerint, viszont a koronavírus-járvány miatt még nem tudni, mikor fogják bemutatni.
részletek„Bottasnak esélye sincs Hamilton ellen”
Noha a finnt sem tartja lassúnak, Gerhard Berger szerint a csapattárs nem tud felérni a hétszeres F1-es világbajnok világklasszisához. Az osztrák minden idők legjobbjai közé sorolja a britet.
részletek