F1
Perezék megértették, mi hiányzott szombaton
Erősebb tempóra volt képes és sokkal jobban is érezte magát az autóban az F1-es Magyar Nagydíj versenynapján a Red Bull mexikói pilótája, aki ötödik hellyel zárta a szezon első félidejét.
részletekHalálos fenyegetéseket kapott Michael Masi
Először beszélt arról a korábbi F1-es versenyigazgató, hogyan élte meg az Abu Dhabi Nagydíjon elkövetett hibája utána rá zúduló gyűlölethullámot: a világ legutáltabb emberének érezte magát.
részletekMajdnem a kemény gumikon rajtoltak a Red Bullok
Eredetileg ezt tervezték Max Verstappennel és Sergio Perezzel is, de a rajtrácsra kivezető körök után meggondolták magukat – a címvédő csak méltatni tudta csapata gyors reakcióját.
részletekNorris még ma sem érti imolai dobogóját
A McLaren pilótája a három nagy istállót követően, a hetedik helyen futott be a Hungaroringen, amivel kapcsolatban a britnek vegyes érzései vannak, ahogyan az idei szezonnal sem teljesen elégedett.
részletekWolff: Még nem ünnepelhetünk
Bár Lewis Hamilton és George Russell is dobogóra állhatott a Hungaroringen, a Mercedes csapatfőnöke továbbra is igyekszik reális maradni. Toto Wolff szerint ez a hétvége több tanulsággal is szolgált.
részletekVettel: Szórakoztató futamom volt
Élvezte a Hungaroringen futott utolsó versenyét Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok látványos csatákat vívott, és nyolc pozíciót javítva pontot szerzett a Magyar Nagydíjon.
részletekLeclerc: Az az érzésem, hogy mindig elszúrunk valamit
Az újabb érthetetlen stratégiai baklövés után Charles Leclerc továbbra is motiváltnak érzi magát, azonban kezdi megelégelni, hogy valami mindig félremegy vasárnaponként a Ferrarinál.
részletekBinotto az autó hibáira panaszkodott
Bár ismét nyerő helyzetben volt a Ferrari, ezúttal a rossz stratégia miatt vesztették el a futamgyőzelmet, ám a csapatfőnök szerint egy másik probléma is felütötte a fejét a Hungaroringen.
részletekRussell: Egyértelműen haladunk előre
George Russell állhatott fel a dobogó harmadik fokára a 2022-es Magyar Nagydíjon. A Mercedes pilótája legnagyobb kihívásként a gumikezelést élte meg a verseny során.
részletekHamilton: A hűvösebb idő kedvezett nekünk
Kiváló futamot teljesített a Mercedes hétszeres világbajnoka. Lewis Hamilton a hetedik pozícióból ért fel a dobogóra, és véleménye szerint egy jobb időmérővel ennél többet is elérhetett volna.
részletekRalf Schumacher: Odafent örülnek Vettel távozásának
Az ex-F1-es német szerint kellemetlen volt a sportág vezérkarának, amikor Vettel kendőzetlenül hívta fel a figyelmet a problémákra. Ralf Schumacher már gyanította a visszavonulást.
részletekMarko: Pereznek Verstappen beállítása kell
Sergio Perez a tizenegyedik helyen végzett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. A Red Bull tanácsadója szerint Perez már nyaraló üzemmódban van és a francia futamot követően ismét rászólt a mexikóira.
részletek