DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Alonso kifakadt az Alpine-ra: Minden Piastriról szólt

Vettel visszavonulásának bejelentését követően Fernando Alonso rögtön le is csapott az Aston Martin felszabaduló ülésére. A spanyol most elárulta, hogy az Alpine-t igazából csakis Piastri érdekelte.

Kétévnyi távollétét követően 2021-ben az Alpine színeiben tért vissza a Formula-1-be a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, akire akkor joggal mondták, hogy hazatért, hiszen a francia istállóval ért fel a csúcsra 2005-ben, majd 2006-ban is.

Az Alpine teljesítménye azonban nem sokat javult a 2022-es szabályváltozásokra, s Alonso egy-két villanásától eltekintve, még a dobogóra is esélytelenek. Miután Sebastian Vettel rögtön első Insta-posztjában be is jelentette visszavonulását, Alonso hamar egyezségre jutott Strollékkal, s egy több évre szóló szerződést kötött az Aston Martinnal.



Azóta Otmar Szafnauerék csúnyán zátonyra futottak juniorpilótájukkal, Oscar Piastrival, aki minden bizonnyal a McLarennél fog kikötni a következő szezonban, Alonso pedig elárulta, hogy miután ő úgy látta, hogy nem szerepel a csapatfőnöke jövőbeli terveiben és szerződési ajánlatot sem kapott, jobbnak látta, ha lelép.

„A hosszabbításról szóló első megbeszélések még márciusban kezdődtek, Ausztráliában, de azóta nem történt semmi. Őket igazából csak Piastri foglalkoztatta, Piastri helye, Piastri jövője, Piastri, Piastri, Piastri…” - fakadt ki a kétszeres világbajnok az F1 News hasábjain.

„Aztán Sebastian bejelentette, hogy véget vet pályafutásának és minden megváltozott. Számomra furcsak, hogy minden évben az alapján a szám alapján ítélnek meg, ami az útlevelemen áll, de más csapatok ennek ellenére is megbíznak a képességeimben” – utalt életkorára a 41 esztendős spanyol.

„Úgy gondolom, jó döntés volt részemről az Aston Martinhoz igazolni jövőre, mert azt láttam, hogy tényleg akarnak engem és értékelik az elmúlt két évben nyújtott teljesítményemet. Nem mondhatom el ezt sajnos az elmúlt másfél évről.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: