F1
Leclerc nem menne a Mercedeshez
A monacói pilóta cáfolta, hogy első számú kiszemelt lehet Lewis Hamilton esetlegesen megüresedő helyére. A 25 éves versenyző a Ferrarival foglalkozik.
részletekMit mondhatnak a pilóták, és mit nem?
Egyértelműsítette az FIA a versenyzők véleménynyilvánítására vonatkozó irányelveket, mely téma az elmúlt hetekben komoly viharokat kavart.
részletekHülkenberg adott egy tanácsot Schumachernek
Nico Hulkenberg visszatérése révén továbbra is lesz német pilóta a mezőnyben, mivel éppen honfitársát váltotta a Haas istállójánál. A rutinos pilóta úgy véli, Mick Schumacher jó helyre került, a Mercedesnél ugyanis sokat tanulhat, ami később a hasznára válhat.
részletekCsak a vb-győzelem lehet a cél – Sainz
Egyértelműen a világbajnoki címre vágyik Carlos Sainz, aki úgy véli, egy olyan csapattal, mint a Ferrari nem is lehet más célja. A spanyol pilóta azt is elárulta, ezt lépésenként tervezi elérni a maranellói alakulattal.
részletekAz Alpine láthatja el motorokkal az Andrettit
Továbbra sem biztos, hogy az amerikai alakulat csatlakozhat-e a mezőnyhöz, de úgy tűnik már az erőforrások terén is megvan a partnerük. Laurent Rossi szavai alapján vélhetően az Alpine segíthet majd nekik.
részletekAz Alpine jött, a Mercedes tagad – csütörtök
Bemutatták az Alpine-t, dilemmában a McLaren, a Mercedes tagad, a Ferrari bizakodik, Hamilton a filmjéről beszélt – ez történt csütörtökön.
részletekGasly már a tavalyi Alpine-tól is lázba jött
Az Alpine új F1-es autójának leleplezésén természetesen mindkét versenyző is megszólalt – a futamgyőztes francia duó bizakodóan várja a bahreini tesztet.
részletekAlpine: 78 verseny maradt hátra
A Laurent Rossi által megálmodott nagyívű terv is szóba került az Alpine bemutatóján, ahol megfogalmazták az idei minimális elvárásokat is.
részletekVizsgálja a 2026-os motoropcióit a McLaren
Bár elégedettek a Mercedesszel, rajta tartják a szemüket a többi lehetőségen annak kapcsán, milyen erőforrással szerepeljenek 2026-tól az F1-ben.
részletekAndretti: Nem tettünk semmi rosszat
Nemrég Stefano Domenicali F1-vezér illette kritikával a mezőnybe vágyó csapatot: erre reagált most az 1978-as világbajnok Mario Andretti.
részletek„Eddig minden jó” – bejáratták a Mercedest és az Astont
Szerdán újabb két csapat tette meg az első métereket az új F1-es autójával: George Russell, Lance Stroll és Fernando Alonso is Silverstone-ban körözött.
részletekMegjött az új Mercedes: a szerdai F1-es hírek
Összeszedtük, hogy mik voltak a nap legfontosabb F1-es hírei: egy csokorban elolvasható minden, ami fontos volt szerdán.
részletek