DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hamilton „húzna egy Schumachert”?

A korábbi F1-es Martin Brundle biztos benne, hogy megfordult a brit fejében, hogy a Mercedest elhagyva máshol próbálja megszerezni a nyolcadik címét.

A tavalyi küszködős évad után a Bahreinben látottak alapján nem úgy tűnik, hogy a Mercedes feltámadt volna a Formula-1-ben – sőt, az Aston Martin előretörésével inkább visszacsúsztak az erősorrendben. Erre Lewis Hamilton is felhívta a figyelmet az idénynyitót követően, ráadásul a brit szokatlanul élesen kritizálta is a csapatát: elmondása szerint nem hallgattak rá az autó tervezésekor.

Hírháttérműsorunk, a Pitwall hétfői adásában mi is szót ejtettünk róla, hogy váratlan volt a brit kifakadása (lásd a lenti videót), de ezzel nemcsak mi voltunk így, hanem a Sky Sports szakkomentátoraként tevékenykedő korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle, akit ugyancsak kissé meglepett Hamilton megnyilvánulása.

Brundle ráadásul azt is felvetette, hogy az újabb szenvedősnek ígérkező évad arra késztetheti Hamiltont, hogy a korábbi Mercedeshez ragaszkodó nyilatkozatai – ő és Toto Wolff is többször beszéltek róla, hogy csak a megfelelő időt kell megtalálniuk, hogy leüljenek és megállapodjanak a szerződéshosszabbításban – ellenére mégis megfontolja a csapatváltás lehetőségét:

„Sok jó oka van rá, hogy a Mercedesnél maradjon, csak azt kell elmondaniuk neki, hogy hogyan fogják mindezeket a gondokat megoldani. De Senna is otthagyta a McLarent a Williamsért, Schumacher is átment a Ferrarihoz, nem igaz? És bár sok időbe telt, de működött” – mutatott rá Brundle a Sky F1-es podcastjában.

„Úgyhogy ezek a nagy versenyzők nem félnek attól, hogy átmenjenek valahova, majd ott maguk köré gyűjtsék az embereket és valami nagy dolgot alkossanak. És úgy gondolom, van egy rész Lewisban, ami azt mondja, hogy ’szeretnék a Ferrarihoz menni és húzni egy Michael Schumachert, és tényleg újra győztes csapattá tenni őket: ha nem tudom most megnyerni a nyolcadik vagy a kilencedik címet, akkor miért ne mennék?’. Biztos vagyok benne, hogy ez mind lejátszódik a fejében, és beszélni fog erről az apjával és a menedzsmentjével is arról, hogy hova mehetnének innen, és ezt súlyosbíthatja az autó gyenge bahreini teljesítménye.”

f1-hamilton-mercedes-bahrein_1



 

Még így is a Mercedes a legjobb F1-es opció Hamiltonnak

Brundle rámutatott, hogy Hamilton 2013-as átigazolása a Mercedeshez annak idején ugyancsak vakmerő lépésnek hathatott, de a szakértő szerint akkoriban láthatta a brit, hogy a 2014-től érkező új hibrid motorokkal mindenkinél jobb helyzetbe kerülhet új csapata. Most viszont aligha van ehhez hasonló lehetősége a 38 éves pilótának, akiben viszont még látja Brundle az esélyt, hogy a kora ellenére – Fernando Alonsót hozta példának – még egy istállót a csúcsra juttasson az F1-ben: „Lewisnak van még egy dobása, hogy csatlakozzon egy csapathoz, világbajnokká tegye őket és megkapja az elismerést, amit akar.”

A korábbi Formula-1-es versenyző ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte még mindig a Mercedesnél van a legjobb esélye arra, hogy újabb világbajnoki trófeával gazdagodjon: „Azt hiszem, az teljesen világos, hogy a nyolcadik világbajnoki cím megnyerése jelenti most a mindent számára: fontos, hogy elérje ezt a mérföldkövet, a legnagyobbnak tartsák és eggyel több legyen neki, mint bárki másnak, és szerintem bárhol vezetne, ahol ezt elérheti.”

„De ha például a Ferrarihoz menne, biztosan jobb eredményt érne el, mint itt? Nekik is van számos gondjuk jelenleg. Bekopogtatna-e a Red Bullhoz? Mert úgy érződik, jelenleg csak oda mehetne. Lehetne-e Verstappen–Hamilton felállás? Megengedhetnék-e ezt maguknak vagy kellenek-e ez nekik? Mert szerintem a Red Bull elégedett azzal, hogy egy első számú meg egy másfeles pilóta ül az autóikban. Szóval lehet mondani, hogy elmehet máshova, de pillanatnyilag hova? Úgyhogy jobb, ha inkább azt bírja működésre fantasztikus csapatmunkával, amije van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: