DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Button

Button figyelmeztetése Sainznak

Fernando Alonso az év végén búcsút int a Formula-1-nek, helyét Carlos Sainz veszi át a McLarennél. A wokingiaknál több, mint hét éven át szolgáló Jenson Button türelemre inti az ifjú spanyolt.

részletek

Alonso: Sainz a megfelelő ember a McLaren számára

Fernando Alonso utódja Carlos Sainz lesz a McLarennél, és a kétszeres világbajnok szerint minden megvan Sainzban ahhoz, hogy egy McLaren-szintű projektet vezessen.

részletek

Button szerint megint több kör előnnyel nyernek majd a Toyoták

A WEC-idény első két versenyén, Spában és a Le Mans-i 24 óráson óriási volt az LMP1-es mezőny egyetlen gyári alakulataként versenyző Toyoták előnye, a rivális Jenson Button szerint ez most sem lesz másként.

részletek

Button: Alonso visszatérne egy erős McLarenbe

Erre az eshetőségre maga Fernando Alonso is utalt egy interjújában, Jenson Button pedig egyenesen biztos benne. A brit visszaemlékezett, hogy ő is hasonlóképpen cselekedett visszavonulásánál.

részletek

Majdnem 20 év után állhatna dobogóra Silverstone-ban Button

Hazája F1-es versenyén, Silverstone-ban sohasem tudott dobogóra állni Jenson Button, utolsó emléke a pódiumról még a Formula-3-ból datálódik, ennek viszont már lassan 20 éve. Most a WEC-ben törné meg az átkot.

részletek

Küldetés teljesítve - Jenson Button döntötte meg az ötödik pályacsúcsot a Civic Type R-rel

A Hungaroringen beállított körrekord a Honda által szervezett „Type R Challenge – 2018” utolsó állomása volt. A fronthajtású, sorozatgyártású modellek kategóriájában kivívott elsőséghez elképesztő teljesítményre volt szükség – az új Civic Type R 2 perc 10,19 másodperc alatt ért körbe a magyar pályán. Az ötödik rekord újabb bizonyítéka annak, hogy a Civic Type R a kategória leggyorsabb modellje. A tiszteletre méltó eredményt közúti használatra is alkalmas, sorozatgyártású abroncsokkal érte el a Honda sztárpilótája. A Type R Challenge ezennel sikeresen véget ért: a Civic Type R öt ikonikus európai pályán döntött körrekordot.

részletek

Esőben a 14. rajthely nyerő lehet

Egyszer fenn, egyszer lenn. Lewis Hamiltont mindenki sajnálta a szombati technikai hiba után, végül mégis nyert a 14. rajthelyről. Ezt a bravúrt korábban már többen is megcsinálták előtte.

részletek

Button kis híján eltűnt a süllyesztőben

Jenson Button tizenhét éven keresztül volt részese a száguldó cirkusznak. Már első évében letette névjegyét a Williamsnél, bár nem sok híja volt, hogy pályafutása el se kezdődjön.

részletek

Button a DTM-ben indulhat a Mercedesszel

Formula-1-es visszavonulása után két versenyágban is rajthoz állt az idei évben, augusztusban pedig könnyen lehet, hogy egy harmadikban is kipróbálja magát. Kedvet kapott Alonsótól?

részletek

Button: Jobb, ha Alonso elmegy

Jenson Button úgy véli, Fernando Alonso még mindig kitűnő pilóta, de a versenyképtelen autó miatt nő a frusztráltság benne és a legjobban tenné, ha távozna a Formula-1-ből és egészen másba fogna.

részletek

Button szerint Leclerc Vettelt is megizzasztaná

Sokan máris a Ferrariba követelik a kiváló újoncszezont futó Charles Leclercet, mások úgy vélik, a monacóinak ez még túl nagy falat lenne. Jenson Button az előbbi tábort erősíti, szerinte a sauberes készen áll.

részletek

A Ferrari szándékosan ment neki Hamiltonnak?

Borítékolható volt az első kört látva, hogy tömegesen gondolják majd azt Lewis Hamilton rajongói, hogy Raikkönen direkt okozta az ütközést. Ezt Button és Vettel is határozottan elutasítja.

részletek