DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: 2009 fájdalmasabb volt

Sebastian Vettel nem először veszíti el a világbajnoki címért folyó csatát. Most került harmadszor ebbe a helyzetbe, és saját elmondása alapján 2009-et nehezebben tudta feldolgozni.

Sebastian Vettel harmadszor marad alul pályafutása során a bajnoki csatában, hiszen 2009 és 2017 után most sem sikerült elhódítania a trófeát. Mexikóban vált biztossá, hogy idén is Lewis Hamilton nyerte a küzdelmet kettejük közül, és bár a német csalódott, hogy megint csak másodikként végzett, de a 2009-es vereség jobban fájt neki.

„Harmadjára kerülök ebbe a helyzetbe, 2017 és 2009 után. Alighanem 2009 volt a legrosszabb. Az volt karrierem mélypontja, mivel sosem tudhatjuk, hogyan alakul a következő szezon, és így lesz-e esélyünk megint a címért küzdeni” – utalt rá Vettel a Planet F1-nek adott interjúban, hogy akkoriban még nem volt világbajnok.



„Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy megszerezzem a végső győzelmet, és magabiztos is voltam, de nyilván nem vagyunk jósok, nem tudhattuk, mi fog történni. Egyik ilyen pillanat sem volt kellemes.”

Vettel többször is önhibájából dobott el magától pontokat az év folyamán, és ő is tudja, hogy mi az, amiben változnia kell: „Tudom, mi a munkám és a feladatom a csapatban, és nem hinném, hogy változni fog jövőre a hozzáállásom. Persze, sok dolog történt idén, amin félrecsúszhatott az egész, de ebből csapatként és egyénileg is tanulnunk kell, hogy a visszájára tudjuk fordítani a dolgokat jövőre.”

„Nyilvánvaló, hogy útközben valami félresiklott, a fejlesztésekkel is rossz irányba mentünk el, de nem fogjuk feladni, még csak az idei két versenyt sem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: