Biztonság
Newey: Ki kell találni valamit a halo helyett
Sokan megszólaltak már a 2018-ban bevezetett fejvédő eszközt illetően, ezúttal mérnöki szemmel láthatjuk a halót, ugyanis Adrian Newey beszélt a glória előnyeiről és hátrányairól.
részletekRettentően nehéz lesz a halo beillesztése az F1-es autókba
Egy darabig az Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó futam az F1 történetében, ahol a pilóták halo nélküli autókat vezethetnek majd, ezt követően pedig jöhet a fejtörő, hogy a mérnökök miként integrálják majd a megoldásokat a 2018-as modellekbe.
részletekMegerősítették a biztonságot a Brazil Nagydíjra
A pénteki nap folyamán a Mercedes, a Williams, valamint az FIA kisbuszát is támadás érte Sao Paulóban, melyre válaszul a szervezők megerősített biztonsággal készülnek az F1-es futamra.
részletekBiztonsági módosításokat hajtottak végre Interlagosban
Annak érdekében, hogy megakadályozzák a tavaly szép számmal előforduló baleseteket, több kanyarban is új típusú aszfaltot fektettek le a szervezők a brazil F1-es pályán.
részletekLauda: Az F1 olyan biztonságos lett, hogy a versenyzők még a kutyát is elhozzák
A háromszoros világbajnok úgy véli, ha továbbra is ebbe az irányba halad, a Formula-1 meg fog semmisülni. Az osztrák mégis szívesen versenyezne ma: 50-szer annyit keresne, és meglenne mindkét füle.
részletekErős biztonsági készültség Sepangban
Az év során korábban felmerült több helyszínen is, hogy terrorveszély miatt szigorítani kell a biztonsági intézkedéseken. Malajziában ilyenre nem számítanak, de így is több, mint hatszáz rendőr vigyázza majd a rendet.
részletekÉld át 360°-ban, milyen érzés 64 km/h-val karambolozni!
Persze amíg virtuálisan teszi azt az ember, addig hasznos és tanulni lehet belőle: például azt, hogy milyen nagy kárt tud okozni egy relatíve alacsony sebességnél történő baleset is.
részletekBottas is elmondta véleményét a halóról
Rengetegen tiltakoznak a fejvédő elem használata ellen, mondván, ez a Forma-1 DNS-ét szabja át - most Valtteri Bottas is elmondta, hányadán áll vele.
részletek„Miért nem gyártunk pilóta nélküli F1-es autókat?”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner finoman szólva sem örül neki, hogy 2018-ban a sportág kötelezővé teszi halót a csapatok és a versenyzők számára.
részletekSokan nem veszik észre az FIA erőfeszítéseit
A Nemzetközi Automobil Szövetség folyamatosan dolgozik a biztonság javításáért az F1-ben és a többi, hatáskörébe tartozó szériában, egyes lépéseire azonban sokan kevés figyelmet fordítanak.
részletekÚjabb pilóta állt be a halót kritizálók közé
Két héttel a 2018-as kötelezővé tétele után tovább folytatódik a halo körüli mizéria: vannak, akik ezt tartják a helyes döntésnek, mások azonban kitartanak azon véleményük mellett, hogy az F1-es autóknak nyitottnak kell maradniuk.
részletekAz FIA-nak meg kellett lépnie a halo bevezetését
Negatív vélemények ide, panaszkodás oda, jövőre halóval felszerelt F1-es autók fognak körözni a világ versenypályáin - a Sauber német pilótája is megosztotta véleményét az eszközről.
részletek