BelgaNagydíj
Piastrié az utolsó szó: a nap F1-es hírei
Az F1-es Belga Nagydíj vasárnapjának legfontosabb hírei, nyilatkozatai, érdekességei a Formula.hu esti összefoglalójában.
részletek„Kimi és én az autó miatt hibázunk többet” – furcsa visszalépésről beszél Russell
Az év legrosszabb teljesítményét nyújtotta a Mercedes az F1-es Belga Nagydíjon a csapat britje szerint, pedig az időjárás elvileg nekik kedvezett.
részletekNorris: Nem az akkumulátor miatt előzött meg Piastri
A brit szerint az erős szélárnyék, és az elsőséggel járó ”úttörő” szerep törte meg a lendületét a gördülőrajtot követően – az ezt követő megingások pedig a nedves aszfaltra visszavezethetők.
részletek„Akkor mondják azt, hogy csak száraz pályán mehetünk” – Verstappen nem értette
Max Verstappen értetlenül állt a stewardok döntése előtt a Belga Nagydíj elhalasztását illetően. Szerinte ez extrém kilengés volt a rossz irányba.
részletek„Tudtuk, hogy a szombati eredményünk nem reális” – Verstappen
A vasárnapi nagydíjon pedig a holland elmondása szerint a harmadik helyezés lett volna a legjobb forgatókönyv, de a hátsó szárny és az abroncsok kopása meggátolta ebben.
részletekMcLaren: Technikai gond hátráltatta Norrist a rajtnál
Akkumulátorhiba szólt bele a Norris–Piastri csatába a kritikus pillanatban, az első körben – nyilatkozta Zak Brown. Egyelőre nem tudta megmondani, hogy a győztest is akadályozta-e hasonló gond.
részletek„Csalódott voltam a gördülőrajt miatt” – Piastri tudta, az első körben megnyerheti a futamot
Oscar Piastri elmondta, legjobb lehetősége az első körben nyílt az F1-es Belga Nagydíj megnyerésére. Szombati csalódottságát magabiztos győzelemmel kompenzálta vasárnap.
részletekLeclerc elégedett, hogy legyőzte Verstappent
A száradó pálya kedvezett a Ferrarinak, de végig menekülnie kellett Verstappen elől. Leclerc elégedett a dobogóval.
részletek„Oscar megérdemelte, örülök a csapatnak” – Norris
Bár egy kicsit csalódott az elszalasztott győzelem miatt, nem panaszkodik a brit – elmondása szerint Piastri szimplán bevállalósabb volt az átmeneti abroncsokon, így meg tudta tartani az elsőséget.
részletekAz F1-es pontverseny állása a Belga Nagydíj után
Oscar Piastri előnye 16 pontra nőtt Lando Norrisszal szemben a tabella élén: így állnak az F1-es pontversenyek a spái hétvége után, a Magyar Nagydíj előtt.
részletekPiastri nyerte az eső miatt hosszúra nyúlt Belga Nagydíjat
Oscar Piastri nyerte a megszakítással tarkított Belga Nagydíjat, amely csak jóval a tervezett időpont után indult el az esős időjárás miatt.
részletekEz volt az F1-es Belga Nagydíj
Eső bonyolítja az életet Spában: kövessétek velünk a Belga Nagydíj eseményeit a Formula.hu-n!
részletek