DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 20. hétfő
F1

Antonelli: Ma szerencsém volt Russell kiesésével

Pechesen veszítette el az első helyet az F1-es Belga Nagydíjon, végül mégis győzni tudott Kimi Antonelli, aki tudja, hogy a pontversenyt tekintve ma szerencséje volt.

Kimi Antonelli annak ellenére is győzni tudott az F1-es Belga Nagydíjon, hogy a verseny közepén takarítás miatt érkező virtuális biztonsági autós szakaszban Charles Leclerc átvette tőle a vezetést, az olasz azonban kíméletlenül levadászta, és megszerezte idei hatodik futamgyőzelmét, amivel Hamilton előtt 45, Russell előtt pedig 50 pontra nőtt az előnye a pontversenyben.

A leintés után a Mercedes vb-éllovasa így értékelt: „Nagyszerű érzés újra a dobogó legfelső fokán állni, különösen néhány nyilvánvalóan nehéz futam után” – utalt vissza barcelonai és silverstone-i önhibáján kívüli nullázására, illetve spielbergi balszerencséjére.

antonelli-spa-4



„Kemény küzdelmet hozott a verseny. A VSC miatt elvesztettük az első helyet, de aztán sikerült visszakapaszkodnunk. Nehéz győzelem volt, mert Charles gyors volt, és meg kellett tartanunk a pozíciónkat” – mondta, majd hozzátette: „A lendület végig megvolt. Csak az eredményt kellett megszerezni.”

Az olasz azt is elismerte, hogy a pontversenyt tekintve szerencséje volt, hiszen George Russell kiesésének köszönhetően tudta megduplázni az előnyét: „Ma egy kicsit szerencsénk volt a bajnokság szempontjából. Éppen ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, mert láttuk, hogy a helyzet nagyon könnyen megfordulhat.”

„Csak továbbra is jól kell teljesítenünk, eredményeket kell hoznunk, és meglátjuk, mi lesz az év végén” – zárta szavait a díjátadó előtt a 19 esztendős versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: