Aligha tehették volna nehezebbé saját maguk számára a futamot, pedig a tempót „hihetetlennek” és a dobogóhoz „könnyedén elegendőnek” érezte a Formula-1-es Belga Nagydíjon Lando Norris, aki végül csak a hetedik helyet futott be vasárnap.
Kezdődött azzal a brit megpróbáltatásainak a sora, hogy motorkomponenst cseréltek az autójában, így a harmadik helyett csak a 13. helyről startolhatott. Ám így is jó tempóban tört előre a regnáló világbajnok, sőt egy ponton vezette is a futamot az eltérő taktikája miatt.

Ám ekkor már látszott, hogy pórul járt azzal, hogy a kemény gumikon startolt, mivel a virtuális biztonsági autós fázis alatt még nem állhatott ki, hiszen így a táv felét közepes abroncsokon kellett volna teljesítenie. Ráadásul a kerékcseréje is lassúra sikerült – így érthető, hogy Norris egyszerre volt optimista és csalódott:
„Úgy gondolom, a tempónk hihetetlen volt, hogy őszinte legyek. Szerintem könnyedén elegendő volt a tempónk a dobogóhoz” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében a McLaren pilótája.
„Nyilván nehézzé tette a helyzetemet, hogy a 13. helyről rajtoltam, de… A virtuális biztonsági autós fázis is rossz időzítéssel érkezett számunkra: tökéletesen profitáltak belőle azok, akik keményre váltottak, míg nekünk kicsit korai lett volna a csere. Meg fogjuk azért nézni, hogy kiállhattam-e volna a VSC alatt, mert nyilván tíz másodpercet buktam csak emiatt.”

„Aztán még öt-hatot veszítettem a bokszkiállásnál… 16 másodperc ez már, ami csak úgy hozzáadódott a versenyidőmhöz, ami rendkívül nehézzé tette az életemet. Plusz a tény, hogy a 13. helyről startoltam: nem hiszem, hogy tehettük volna még nehezebbé a versenyemet ma, szerintem a tempó elég volt a dobogóhoz vagy akár ahhoz is, hogy nyerjünk, szóval kár, hogy meg sem próbálhattuk ezt elérni.”
Kétségtelen, hogy ha a Norris által említett 16 másodpercet levonjuk Norris idejéből, akkor a harmadik helyre ugrana előre a végeredményben. Amikor egyébként rákérdeztek, hogy utólag visszatekintve inkább megejtette volna-e a kiállását a VSC alatt, kockáztatva azt, hogy kérdéses lett volna, hogy a közepes gumik végigbírják-e, Norris hosszas habozás után annyit válaszolt, hogy ezt át fogják tekinteni a csapattal.
A regnáló világbajnokot kérdezték a Mercedes vártnál kisebb előnyéről is, de Norris szerint eleve az időmérőkön szoktak erősebbek lenni Kimi Antonelliék. De hozzátette: „Egyértelműen közelebb voltunk ma, mint azt vártuk, ami jó jel – de nem tudjuk, miért. Ha visszamennénk most Silverstone-ba, talán ismét sokkolóan szenvednénk, szóval meg kell értenünk, miért kedvezett nekünk ez a pálya.”