DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 20. hétfő
F1

„Lassabb voltam, mint egy F2-es” – az akkumulátor hibája vezetett Russell balesetéhez

A Hamiltonnal történt ütközést versenybalesetnek látja a Mercedes pilótája, aki sokkal bosszúsabb amiatt, hogy nem töltött az akkumulátora a start után: anélkül ott sem kellett volna lennie a kavarodásban.

Nem töltött az akkumulátora az első kanyarban, emiatt veszített tempót George Russell a start után, és ez vezetett ahhoz, hogy Lewis Hamilton nekiütközött a Kemmel-egyenes végén. Magát az incidenst egyébként versenybalesetnek látja a brit, aki már „érzéketlenné” vált a csalódásokra.

Már az első körben véget ért az F1-es Belga Nagydíj Russell számára, miután Hamilton nekikoccant a Les Combes-kanyarban, a kiforgó Mercedese pedig a sóderágyban kötött ki. A brit és csapata szerint is viszont megint egy műszaki probléma miatt alakult ki egyáltalán a helyzet:

russell-mercedes-spa-f1-2



„Jól rajtoltam, remekül vettem az első kanyart, ott voltam közvetlenül Verstappen mögött, de valamilyen okból kifolyólag az akkumulátor úgy döntött, nem töltődik fel az 1-es kanyarban” – nyilatkozta Russell a Formula.hu jelenlétében Spában.

„Az akkumulátor nem töltött, így 35 százalékkal kevesebb energiával jöttem ki a kanyarból. És mivel nem töltött, a boosttal is problémám adódott. A turbó nem állt helyre, így nem volt motorerőm. Az Eau Rouge tetejére már nulla százalékos akkumulátorral értem fel.”

„Hogy őszinte legyek, veszélyes volt. Három autó is rám esett. Mindenekelőtt nem is kellett volna ebben a pozícióban lennem, ez dühít a legjobban” – fogalmazott a pilóta, aki a Viaplay kamerái előtt hozzátette: „Lassabban mentem, mint egy F2-es autó, három versenyző is megelőzött. Sebezhető lettem emiatt.”

Magát az ütközést egyébként versenybalesetnek értékeli Russell, hiába kapott érte Hamilton öt másodperces büntetést: „Őszintén szólva, úgy gondolom, versenybaleset volt, ami Lewisszal történt. Nem szándékosan csinálta. Jobban hibás volt, mint én, de nem csinált semmi felelőtlent.”

russell-hamilton-crash-f1-2

„Ami miatt a leginkább ideges voltam, hogy egyáltalán ebbe a helyzetbe kerültem. Nagyszerű pozícióban voltam az 1-es kanyar után, készen álltam az előttem haladó két sráccal harcolni az 5-ös kanyarig. Helyette három pilóta is a nyakamba esett.”

Russell számára a kiesés újabb csapást jelent, hiszen eközben a csapattárs Kimi Antonelli megnyerte a Belga Nagydíjat, így ismét 50 pontra hízott a különbség közöttük a vb-összetettben. De ez már meg sem igazán érinti a britet: „Már érzéketlen vagyok a csalódásokra. Amikor ilyen gyakran történik ilyesmi, egyszerűen csak hozzászokik az ember.” 

A pilótának egyébként eleve nehéz hétvégéje volt Spában, folyamatosan tempóhátrányban volt Antonellivel szemben, különösen az egyenesekben: a csapat keresi ennek az okát, de egyelőre csak a gyanú az, hogy az energiamenedzsment terén nem stimmel valami. Russell mindenesetre köszöni a kemény munkát a Mercedesnek.

„Itt állok a futam ötödik körében, pedig úgy éreztem, jó helyzetben lehetek, hogy a vezetésért harcoljak az 1-es kanyar után, aztán hirtelen nem volt motorerőm, és ezzel vége is volt” – tette hozzá a Sky Sports F1-nek nyilatkozva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: