DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 20. hétfő
F1

„Mindent beleadtam” – Verstappen elégedett a dobogóval

Noha kissé balszerencsésen járt a VSC-fázissal, összességében úgy érzi a Red Bull négyszeres F1-es világbajnoka, hogy jó eredmény a Belga Nagydíjon elért harmadik helye.

Elégedett a dobogós helyezéssel, és úgy érzi, mindent beleadott a futamon – értékelt a Spában szerzett harmadik helye után Max Verstappen, aki kicsit pechesen jött ki a verseny közepi virtuális biztonsági autós fázisból.

Verstappen rövid ideig a vezetést is átvette a start után, utána azonban Charles Leclerc-t kellett visszaelőznie a második helyért. Ezt meg is tette a holland, viszont pórul járt a bokszkiállások során, ő ugyanis még a VSC előtt állt ki kereket cserélni, így a szerencsésen időzítő ferraris átugrotta őt.

verstappen-redbull-spa-f1-futam-1



A Red Bull pilótájának így be kellett érnie a harmadik hellyel a Formula-1-es Belga Nagydíjon, de Verstappen érezhetően nem volt elégedetlen:

„Igen, azt hiszem” – felelte a leintés után az interjúkat készítő Jacques Villeneuve azon kérdésére, hogy elégedett-e az eredménnyel. „Minden tőlem telhetőt megpróbáltam a futamon. Az első etap nem volt annyira rossz, a második talán egy kicsit nehezebb volt.”

„Ugyanakkor szerintem Kimi és én is kicsit balszerencsésen jöttünk ki a VSC-fázisból is. Úgy gondolom, számunkra nagyon jó az, hogy dobogóra állhatunk: mindent beleadtam, amit csak tudtam, és úgy vélem, a harmadik hely valójában elég jó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: