Barcelona
A Williams Rowlandet is bedobta a mély vízbe
A Williams pilótaprogramjában szereplő Oliver Rowland első F1-es tesztlehetőségét kapta meg kedden Barcelonában. A brit sikeresen vette az akadályokat, 121 kört teljesített problémamentesen.
részletekVerstappen a leggyorsabb az első tesztnapon
Az utolsó órákban többször is változás történt az élen, a McLaren rendhagyó módon egy nap alatt három versenyzőt is bevethetett, Hamilton pedig ezúttal a kilométerlistát vezeti. Összefoglaló az keddi tesztről.
részletekLeclerc: Állandó tagja lennék a TOP10-nek
Az elmúlt két versenyen pontszerzőként záró francia pilóta előbb tesztelné az Alfa Romeo Sauber Monacóra szánt fejlesztéseit, és ha bejönnek, akkor úgy véli, rendszeres pontszerző lenne az idei futamokon.
részletekMagnussen: Erős lesz a Haas a gyors pályákon
Az amerikai istálló dán pilótája úgy véli, az egy éves kihagyás után most teljesít a legjobban a Formula-1-ben, míg csapata a középmezőny élére kerülhet.
részletekElőször bizonyított, sérülést akadályozott meg a halo
A királykategóriában még nem, a Formula-2-ben viszont már megmutatta hatékonyságát az idén bevezetett új biztonsági elem, a halo. Tadasuke Makinót saját elmondása szerint ez óvta meg a sérüléstől.
részletekEzért ment ilyen pocsékul Szirotkin
Még csapattársához képest is feltűnően gyenge versenyt teljesített Szergej Szirotkin. A Williams orosz pilótája többszörös körhátrányban lett utolsó, ám ez nem igazán az ő hibája volt.
részletekExkluzív: Helyrebillent Hamilton lelki egyensúlya Barcelonában
Lewis Hamilton a vártnál jóval simábban nyerte a Spanyol Nagydíjat, az újabb siker pedig helyre billentette a négyszeres világbajnok címvédő lelkiállapotát. A brit klasszis már a 64. győzelmét aratta, ám a derbi utáni Mercedes-sajtóértekezleten elárulta: még mindig úgy tud örülni egy-egy diadalnak, mintha annak idején az elsőnek.
részletekRaikkönen még nem tudja, mi okozta a kiesését
Tavaly után idén sem sikerült célba érnie a Ferrari finn világbajnokának az F1-es Spanyol Nagydíjon: most rajtbaleset helyett egy egyelőre ismeretlen eredetű műszaki hiba miatt kényszerült kiállni.
részletekHamilton elárulta a barcelonai siker fő okait
Részben a pályának, részben a magas hőmérsékletnek, de leginkább az egyre jobb autónak és a fejlesztéseknek tulajdonította idei második F1-es győzelmét a Mercedes négyszeres világbajnoka.
részletekRicciardo nagy hibáját nem is láttuk
Erős hétvégét zárt a Red Bull, a fejlesztett autó versenytempója javult. Daniel Ricciardo ezúttal lassabb volt csapattársánál, elkövetett egy nagyobb hibát is, amit azonban a tévénézők nem láthattak.
részletekGrosjean: Ha fékezek, akkor is ugyanez történik
Nem érzi úgy, hogy bármit is máshogy kellett volna csinálnia az első körös balesete során, amely nemcsak a saját, hanem Nico Hülkenberg és Pierre Gasly kiesését is okozta az F1-es Spanyol Nagydíjon.
részletekHamilton: Végre összhangban voltam az autóval
Egész évben nem érzett még ilyet, ennek és a csapatnak köszönhette barcelonai sikerét. Valtteri Bottas szeretett volna az első helyért harcolni, Max Verstappen pedig a gumiknak tulajdonítja a dobogót.
részletek