DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc: Altatnak a többiek

A Ferrari új igazolása ódákat zeng a könnyen vezethető SF90-ről. Ami azonban a közvetlen riválisokat illeti, figyelmeztet rá: nem fedik fel lapjaikat, ahogyan ők sem.

A négynapos barcelonai teszt leggyorsabb köreit a Renault és a Toro Rosso futotta. A teszt első két felvonásán a Ferrari is száguldott, aztán az olaszok visszavettek a tempóból, míg a Mercedes és a Red Bull egyik nap sem rendelkezett kiugró köridővel. Charles Leclerc szerint a rivális csapatok szándékosan ködösítenek:

„Egyelőre nincs értelme teljesítményről beszélni, mert tesztelünk. A többiek nem nyomják és mi sem nyomjuk” – mondta a motorsport.com-nak a kedden leggyorsabb Leclerc. „Nem tudjuk, hogy mennyire altatnak a többiek, ez csak az első versenyen fog kiderülni. A teszt azért fontos, hogy a napi programot elvégezzük. Mi ezt is csináljuk.”



Leclerc a csütörtöki zárónapon hatodik időt teljesített, ugyanakkor az SF90-en C3-as abroncsok voltak, míg a legjobb köridők a legpuhább C5-ön születtek. Ami a benyomásokat illeti, a monacói csapattársa, Sebastian Vettel véleményét visszhangozta:

„Ahogy Seb is elmondta, nem olyan érzés, mintha új autó lenne. Inkább olyan, mintha már ki lenne forrva. Továbbra is oda kell tennünk magunkat, mivel a többi csapat altat. Azt még nem tudjuk, mennyire, de a saját autónkkal jelen pillanatban nagyon elégedettek vagyunk. Már most érzem, hogy egészen könnyen boldogulok vele. Még sok mindennel meg kell barátkoznom, de a kezdeti érzés nagyon jó” – értékelte a 2019-es Ferrarit Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: