Austin
Ennyi minden történt az USA Nagydíj időmérőjén
Hiába nyúlik éjszakába közép-európai idő szerint az F1 austini kvalifikációja, mi itt vagyunk élő szöveges közvetítésünkkel, és remélhetőleg ti is elnapoltátok az alvást.
részletekÍgy zajlott az USA Nagydíj harmadik edzése
Kövesd velünk élőben az F1-es USA Nagydíj harmadik szabadedzését! Vajon kinek sikerül legjobban a felkészülés az időmérőre? Szöveges közvetítésünkből minden kiderül!
részletekA McLaren döntött Indyről
2017-ben Fernando Alonso egy, az Andretti Motorsport által felkészített McLaren-Hondával állt rajthoz Indianapolisban. Hónapok óta folyt a találgatás, hogy a wokingiak visszatérnek-e jövőre is.
részletekRicciardo gumigondokkal küszködött
Igaz, az ausztrál nem volt egyedül abból a szempontból, hogy kevés kört tett meg a szabadedzéseken, hiszen a többiek is alig mentek ki a pályára a vizes körülmények miatt Austinban.
részletekKísérletezik a Honda, új motorok Austinban is
A japán gyártó Suzukához képest is változtat némileg saját erőforrásain, így az USA Nagydíján a Toro Rossók újra rajtbüntetésben részesülnek majd. De nyáron megkapták az engedélyt, hogy kísérletezgessenek.
részletekVettel szerint nem jogos a büntetése
Kezd végképp KO-t szenvedni Sebastian Vettel, a piros zászlós szabály megszegése miatt visszasorolják a rajtrácson a német pilótát. Ő maga nem ért egyet ezzel, szerinte igenis lelassított.
részletekHamilton egy körrel is a leggyorsabb a második edzésen
A legrosszabb nem következett be, de meglehetősen alacsony aktivitás mellett zajlott le az USA Nagydíj második szabadedzése, amelyen vizes körülmények mellett csak az utolsó fél órában népesült be a pálya.
részletekÍgy zajlott az USA Nagydíj második edzése
Kövesd velünk a második austini F1-es szabadedzés eseményeit élő szöveges közvetítésünkben - velünk nem maradsz le egyetlen pillanatról sem, csatlakozz hozzánk!
részletekIlyen volt az esős első edzés Austinban
Viharos időben kezdődik az F1-es versenyhétvége az Egyesült Államokban. Kövessétek a történéseket élő szöveges közvetítésünkben.
részletekArrivabene: Vettel Ferrarival lesz világbajnok
Bár az utóbbi hónapok egyáltalán nem úgy sikerültek a négyszeres világbajnok és a Scuderia számára, ahogy eleinte tűnt, a csapatfőnök biztos benne, hogy jönni fog az a bajnoki győzelem.
részletekKettőnél több USA Nagydíj az ideális?
Régóta rebesgetik, hogy az Egyesült Államok akár egynél több nagydíjat is rendezhetne évente. A mezőny egyetlen amerikai istállójának vezetője és pilótája kettőt, de akár többet is el tudna képzelni.
részletekBajnokot avattak a ralikrossz-vb-n
A széria régóta várt amerikai versenyén Johan Kristofferssonra már az elődöntőben felkerült a második korona – az egész évet domináló svéd a döntőben tízből kilencedik győzelmével ünnepelte meg a sikert.
részletek