DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
USA

IndyCar: 18 éves srác nyert Austinban

Történelmi sikert ért el az IndyCar texasi futamán Colton Herta, aki egy vad befutót követően immár a sorozat legfiatalabb győztesének számít. A legjobbkor, az utolsó körökben vette át a vezetést.

Egy újabb eseménydús versenyt követően újonc futamgyőztest ünnepelhetett az IndyCar a március 24-én megrendezett austini fordulón. A 60 körös verseny legnagyobb részét a pole-ból rajtoló Will Penske vezette, akit Alexander Rossi árnyékként követett. Az élmezőnyt egy ütközés bolydította fel, James Hinchcliffe meglökte Felix Rosenqvistet, aki a bokszbejárat mellett futó szalagkorlátnak ütközött. 

indycar-austin-coltonh2



Rossi és a mögötte érkező Scott Dixon számára rossz ütemben érkezett a sárga zászlós szakasz, mindketten ez alatt voltak kénytelenek kereket cserélni, így visszaestek a mezőny végére. A legszerencsétlenebbül mégsem ők, hanem Penske járt, aki a 46. körben megejtett utolsó kiállását követően a pályára már képtelen volt visszahajtani, autójában gyaníthatóan megsérült a kardántengely. Az újraindítás tempóját már a harmadik helyről rajtoló Colton Herta diktálta, aki megbirkózott az ezzel járó nyomással, és probléma nélkül behozta az autót a célba. 

Sikerével Herta megdöntötte Graham Rahal 2008-as rekordját, aki első futamgyőzelmekor 19 éves volt. A második helyen meglepetésre az a Newgarden futott be, aki az időmérőn a Fast Sixbe sem jutott be, a hetedik helyről rajtolt. A dobogó alsó fokára Ryan Hunter-Reay állhatott fel.

Az IndyCar Classic végeredménye:

indy-austin-2019-ered

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: