Austin
„A NASCAR tanulhatna a F1-től”
Bár Amerikában sokáig nem tudta igazán megvetni a lábát az Formula-1, az elmúlt hétvégén teltházas futamot rendeztek Austinban. A NASCAR egyik népszerű pilótái kissé irigyek lettek a nézőszámokra.
részletekMarko: Még két győzelem kell a vb-címhez
A Red Bull tanácsadója szerint tíz futamot kell nyerniük ahhoz, hogy a végső siker is meglegyen, ebből nyolc már megvan. A szakember szerint Mexikó és Brazília ráadásul kedvezhet is nekik.
részletekNem érdekli Vettelt az Előzés-díj
A mezőny végéről indulva lett tizedik az USA Nagydíjon az Aston-pilóta, így ő vezeti a szezonbeli előzések számát nyilvántartó listáját. Ehelyett azonban a pontszerzésnek és a jó stratégiának örült.
részletekMasi elmagyarázta az Alonso–Raikkönen ügyet
A spanyol pilóta inkonzisztens felügyelőkről beszélt, a versenyigazgató azonban elmondta, mi volt a döntő faktor, amiért Raikkönennek nem kellett visszaengednie őt, ellentétben a későbbi esetekkel.
részletekMercedes: Korábbi cserével nyerhettünk volna
A címvédő istálló vezető pályamérnöke utólag már úgy érzi, egy agresszívabb stratégiával győzhettek volna Austinban. Andrew Shovlin beszélt arról is, hova tűnt az első edzésen látott előnyük.
részletekRicciardo: Kemény védekezésre volt szükség
Az első körben, majd a verseny későbbi szakaszában is meg kellett vívnia Sainzcal a McLaren ausztráljának, akinek ötödik hely lett a jutalma Austinban. Norris megijedt a start utáni csatában.
részletekSainz: Játszanak a pozíciókkal a stewardok
Frusztrált volt a számára hetedik hellyel végződő F1-es USA Nagydíj után a spanyol: a ferraris úgy érzi, a tempó alapján a McLarenek előtt kellett volna végeznie, de ez több okból sem sikerült.
részletekToto Wolff elégedett a második hellyel
Bár a Mercedes egész hétvégén kiválóan dolgozott, mégsem tudták maguk mögé utasítani a bajnoki éllovas Max Verstappent. Toto Wolff összességében mégis elégedett.
részletekHorner: Tényleg nem gondoltam, hogy kihúzzuk a végéig
Mindkét Red Bull a dobogón végzett Austinban, annak ellenére, hogy úgy tűnt, ezen a pályán a Mercedesnek áll a zászló. Christian Horner bár bizakodott, nem hitte, hogy Verstappen maga mögött tudja tartani Hamiltont.
részletekPerez: Ez volt az eddigi legnehezebb futamom
Rettentően kemény volt az USA Nagydíj Sergio Perez számára. A mexikói egy alternatív stratégiával a harmadik helyen ért célba, ám szinte az egész futamon nem tudott inni, ami elég megterhelő volt.
részletekHamilton: Mindent beleadtam, de a Red Bull ma gyorsabb volt
Az utolsó kanyarig küzdött a győzelemért Lewis Hamilton az USA Nagydíjon, de nem tudott holland riválisa elé kerülni. Hosszú idő után először nem Mercedes nyert Austinban.
részletekUSA Nagydíj, a futam
A két bajnoki rivális egymás mellől rajtol az első sorból – tartogat újabb csavart a vb-harcban Austin? A Formula.hu szöveges-képes közvetítéssel számol be az eseményekről.
részletek