Alonso
Bizonyos csapatokkal kivételeznek a bírák?
Némi zúgolódás van a Formula-1-ben, többen is úgy érzik, hogy a bírák nem egyenlő mércével mérnek a büntetéseknél. Bizonyos csapatok mindent megúsznak, vannak, akikre viszont utaznak. Valóban így lenne?
részletekJobban szerepelt a Honda Monzában?
Ugyan kettős kieséssel zárult a McLaren-Honda számára az Olasz Nagydíj, a csalódás mellett némi elégedettség is vegyül a motorszállító részéről, a motor ugyanis jobban teljesített, mint várták.
részletekEbben az esetben a legvalószínűbb, hogy Alonso marad a McLarennél
A 2018-as átigazolási piac legtöbbet citált „terméke”, Fernando Alonso továbbra is visszatartja, mit tervez jövőjével kapcsolatban, ám a McLaren vezérigazgatója elszólta magát.
részletekPalmer: Nem érdekel, mit gondol Alonso
Fernando Alonsóban érezhetően sok harag gyűlt ma össze, melynek jó részét a Renault pilótáján vezette le. Palmer ezt nem veszi magára, úgy gondolja, nem hibázott.
részletekAlonso: A bírák söröztek ítélkezés helyett?
Fernando Alonso felettébb frusztráltan rádiózott a csapattal, miután Jolyon Palmerrel akadt egy kis afférja. A spanyol szerint nem is volt kérdéses, hogy a brit büntetést érdemelne, de a stewardok lassan reagáltak.
részletekAlonso szerint nagyszerű volt a McLaren
Fernando Alonso nagyon megdicsérte a McLaren-Honda teljesítményét az Olasz Nagydíj időmérő edzése után. Pálfordulás a kétszeres világbajnok jövő évi terveiben?
részletekAlonso: Ki kell találni valamit az FIA-nak
Kissé elhúzódott az Olasz Nagydíj időmérője az eső miatt. Nagyjából két órát vártak arra, hogy javuljon a pálya állapota. Alonso szerint cselekednie kell az FIA-nak hogy ez ne történjen meg újra.
részletekMit tesz a McLaren, ha Alonso mégis távozik?
Bár az elmúlt napokban csillapodni látszanak a kedélyek a spanyol versenyző körül, a wokingi istállónak fel kell készülnie arra, hogy mégsem sikerült megállapodniuk a kétszeres F1-es világbajnokkal.
részletekEzért úszta meg a büntetést Alonso
A monzai hétvége a rajtbüntetésekről szólt eddig, ám egy sokakat érintő kérdés felmerült a héten, miért nem büntették Fernando Alonsót Belgiumban a Palmerrel szembeni manőverért. Itt a válasz.
részletekExkluzív: Alonso lehiggadt, mi készül a McLarennél?
Monzából jelentjük: a spanyol F1-es pilóta teljesen más hangnemben beszél a McLarenről, de vajon mi lehet ennek oka, mi készül a háttérben a wokingiaknál?
részletekNem csak Alonsót veszítheti el a Honda
Egyre jobban rezeg a léc a Honda alatt: Spában ismét egy frusztrált Alonsót láthattunk. Yusuke Hasegawa, a japánok főnöke attól fél, hogy nemcsak a spanyollal szakadhat meg a kapcsolatuk.
részletekSchumacher hozta el Montezemolo egyik legszebb napját
Több, mint két évtizeden át volt a Ferrari karizmatikus vezére, átélte a Ferrari legjobb és legrosszabb napjait is. Schumacherhez is különleges emlék fűzi. De mit csinál a versenyek alatt most?
részletek