Alonso
Alonso: Sainz a megfelelő ember a McLaren számára
Fernando Alonso utódja Carlos Sainz lesz a McLarennél, és a kétszeres világbajnok szerint minden megvan Sainzban ahhoz, hogy egy McLaren-szintű projektet vezessen.
részletekWEC: Elvették Alonsóék győzelmét
Hiába intette le elsőként a kockás zászló a Fernando Alonso-féle triót Silverstone-ban, megfosztották győzelmétől a 8-as Toyotát, sőt, a testvérautó is ugyanerre a sorsra jutott.
részletekWEC: Silverstone-ban is Alonsóék győztek (Frissítve!)
Háromból három győzelem eddig Fernando Alonso mérlege a WEC-ben, aki Buemivel és Nakajimával ismét maga mögé utasította a másik Toyotát. Button hazai versenye nagy reményekkel indult, de hamar véget ért.
részletekVerstappen megérti Alonso döntését
A Red Bull fiatal versenyzője maximálisan megérti Fernando Alonso döntését, hiszen a sikertelenség egy idő után felemészti a legnagyobbakat is. Édesapja búcsújához hasonlítja Alonsóét.
részletekAz IndyCar sztárjai várják Alonsót
Fernando Alonso év végén elhagyja a Formula-1-et és nagy valószínűséggel az IndyCarba nyergel át. A tengerentúli sorozat csillagai már nagyon várják, hogy a spanyol ász ellen gurulhassanak pályára.
részletekBriatore: Alonso jobb, mint Hamilton
Egykori csapatfőnöke úgy gondolja, Fernando Alonso túl korán vonul vissza a Formula-1-től, ugyanis még mindig jobb, mint Lewis Hamilton. A spanyol tizenkét éve lett utoljára világbajnok.
részletekButton szerint megint több kör előnnyel nyernek majd a Toyoták
A WEC-idény első két versenyén, Spában és a Le Mans-i 24 óráson óriási volt az LMP1-es mezőny egyetlen gyári alakulataként versenyző Toyoták előnye, a rivális Jenson Button szerint ez most sem lesz másként.
részletekButton: Alonso visszatérne egy erős McLarenbe
Erre az eshetőségre maga Fernando Alonso is utalt egy interjújában, Jenson Button pedig egyenesen biztos benne. A brit visszaemlékezett, hogy ő is hasonlóképpen cselekedett visszavonulásánál.
részletekHorner: Az F1-nek érdeke egy jobb McLaren
Christian Horner szerint a Formula-1-nek szüksége van rá, hogy a McLaren megint az élmezőnyben harcolhasson, hiszen egy ilyen patinás csapatnak semmi keresnivalója a mezőny végén.
részletekAlonso még hónapokig nem dönt a jövőjéről
A spanyol pilóta szerint sok jóslat várható, mert még egy jó ideig nem fogja bejelenteni, hogy hol versenyez majd 2019-ben - az biztos, hogy a WEC prioritást élvez.
részletekTényleg rosszak voltak Alonso rossz döntései?
Gyakorlatilag sosem tudott jól igazolni, mindig volt valaki, aki egyértelműen jobb autóban ült nála - de ez vajon mindig az ő rossz döntései, vagy a szerencsétlen körülmények miatt alakult ki?
részletekEzért vonul vissza Alonso az F1-ből
Nagy hír látott napvilágot a héten: biztossá vált, hogy 2019-ben már nem látjuk Fernando Alonsót a száguldó cirkuszban. A spanyol pilóta ezúttal azt is kifejtette, miért hagyja ott imádott sportját.
részletek