DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Horner: Vettel 2012-ben is fordított

A Red Bull csapatfőnöke szerint Sebastian Vettelnek megvannak a képességei ahhoz, hogy a maga javára fordítsa a világbajnoki csatát, mivel ez 2012-ben még nagyobb hátrányból is sikerült neki.

 

Vettel 42 pontos lemaradásban volt a 2012-es szezonban Fernando Alonsóhoz képest, mikor a nyári szünet kezdődött. A hátralévő 9 versenyen Vettel megfordította az állást, és a szezonzáró Brazil Nagydíjon felejthetetlen körülmények között húzta be harmadik világbajnoki címét.

Most kereken 40 pont a hátránya Hamiltonnal szemben hat futammal a vége előtt, Christian Horner szerint pedig Vettel és a Ferrari is van olyan jó, hogy a maga javára fordítsa a pontversenyt.

Felejthetetlen volt a 2012-es szezonzáró


„Seb általában nagyon jól teljesít nyomás alatt. Nyilvánvalóan nem fogja feladni, hiszen ha visszaemlékeznek, 2012-ben is 40 valahány pontos lemaradásban volt, a végén mégis ő örülhetett. Persze valószínűleg csalódásként élte meg, hogy Lewis most hétvégén legyőzte.”

„A Ferrari nagyon erős autót épített idén, és még mindig hátravan 6 verseny, szóval még 150 pontot lehet szerezni” – utalt rá Horner, hogy még semmi nem dőlt el. „Lewis most egyértelműen nyerő helyzetben érezheti magát, de még nem dőlhet hátra. Sok van még vissza a szezonból. Neki viszont már csak konzisztensnek kell maradnia az év hátralévő részében, a Ferrari azonban óriási kihívás előtt áll, ha meg szeretnék fordítani az állást.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: