Alonso
Hivatalos: Carlos Sainz ül Alonso helyére
A McLaren hivatalosan is bejelentette, amit eddig csak sejtettünk a sajtóinformációk alapján: a Renault-tól a szezon végén távozó Carlos Sainz foglalja el Fernando Alonso helyét Wokingban.
részletekBriatore: Alonso elvesztette a motivációját
Korábbi csapatfőnöke szerint Fernando Alonso elvesztette lelkesedését a Formula-1 iránt, ezért jelentette be kedden a visszavonulását, de egy nap még talán visszatérhet.
részletekMonza után jöhet Alonso IndyCar-tesztje
Az F1-ből év végén távozó spanyol heteken belül kipróbálhatja az Andretti autóját. Jövő évi csapatstruktúrájáról is szaporodnak a hírek: többek között arról, hogy hondás csapattársaival szemben ő Chevrolet-motort használna.
részletekHétvégén újra a Toyotával pályán Alonso
Két hónappal a Le Mans 24 órás futamon aratott történelmi győzelme után elnyűhetetlen 1000 lóerős hibrid versenygépeivel visszatér a versenypályára a TOYOTA GAZOO Racing: a 2018-2019-es FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) harmadik fordulója, a Silverstone 6 órás futam következik Nagy-Britanniában. Ezen a futamon is a csapatot erősíti majd az idei WEC évadban is kiválóan szereplő Fernando Alonso, aki tegnap jelentette be a visszavonulását az F1-ből.
részletekSajtó: Sainz váltja Alonsót a McLarennél
Sajtóinformációk szerint már megvan, hogy ki foglalja el 2019-ben Fernando Alonso megüresedő helyét a wokingiaknál: honfitársát még a hét folyamán bejelentheti a csapat.
részletekTúlértékeltnek tartja Alonsót egy világbajnok
Fernando Alonso visszavonulására felbolydult az F1 világa: sok korábbi és jelenlegi pilóta is nyilvánosan reagált a bombahírre, ám a búcsúüzenetek mellett született pár megosztó gondolat is.
részletekAz IndyCar a McLaren és Alonso érkezésével is számol
Azok után, hogy Fernando Alonso bejelentette, (egyelőre) ez az utolsó szezonja a Formula-1-ben, sokan a legvalószínűbb forgatókönyvnek az amerikai szerepvállalást tartják. Az IndyCar szerint zajlanak az egyeztetések.
részletekAlonso üzenetet küldött fiatalkori önmagának
Elérkezett hát a szomorú pillanat, Fernando Alonso 17 versenyzéssel töltött szezon után idén év végén hátat fordít a Formula-1-nek. A spanyol videóüzenetben figyelmezteti múltbéli önmagát, hogy miben lesz része ezen időszak alatt.
részletekAlonso szívesen visszatérne egy jó McLarenhez
Zak Brown méltatta a visszavonuló kétszeres világbajnokot, aki megjegyezte, hogy ha erősebb és jobb lesz a csapat, az számára is tökéletes pillanat lenne az F1-be való visszatérésre.
részletekFernando Alonso visszavonul az F1-től - hivatalos
Megtörtént a bejelentés, amire már lehetett számítani: a spanyol pilóta és csapata, a McLaren ma délután bejelentette, hogy Fernando Alonso 2019-ben nem lesz az F1-es mezőny tagja.
részletekAz IndyCarban már tudják, mit jelent be kedden Alonso?
Augusztus 14-én bejelentést tesz Fernando Alonso, minden jel szerint jövőjéről kapcsolatban. A találgatás beindult, az amerikai együléses széria pedig olajat öntött a tűzre a hivatalos oldalán publikált cikkel…
részletekMassa: Schumacher és Alonso egyformán tehetséges, de…
Az ex-F1-es brazil pilóta mindkét világbajnoknak csapattársa volt: úgy véli, Fernando Alonso képességek terén nem marad el Michael Schumachertől, van azonban egy negatív tulajdonsága, amely nélkül sokkal többet nyerhetett volna.
részletek