DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 16. vasárnap

Alonso

A spanyolok már a Dakar Ralin látják Alonsót

A világ leghíresebb tereprali-versenyének közeledtével az autósport világa Dakar-lázban ég. De mi lesz, ha keresztezzük ezt a különféle versenyszakágak iránt páratlan érdeklődést mutató Fernando Alonsóval?

részletek

Korábbi főnöke ismét méltatta Alonsót

Sőt, Stefano Domenicali azt sem zárta ki, hogy a kétszeres F1-es világbajnok még egyszer feltűnjön a Ferrarinál - szerinte az ilyen tehetségeknél nem lehet azt mondani, hogy nehéz velük dolgozni.

részletek

Visszahívhatja Alonsót a McLaren

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elmondta, hogy bár Fernando Alonso már nem lesz a csapat versenyzője, tesztelésre még befoghatják őt Wokingban. Ennek a csapat újonca, Lando Norris is örülne.

részletek

Alonsót még jobbá tette 2018

Fernando Alonso ugyan az összetett 11. helyén végzett, ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy a maximumot hozta ki az évből. A spanyol versenyző elmondta, hogyan profitálhat egy pilóta más sorozatokból.

részletek

Véget ér az Alonso-Honda csata

Az elmúlt években Fernando Alonso többször is odaszúrt a japán gyártónak, még az idei szezonnyitón is. Bár a kritikák korábban jogosak voltak, idén a Honda visszanyerte elismertségét.

részletek

Ezért verte rommá Vandoorne-t Alonso

Az F1-től visszavonuló spanyol klasszis szerint 2018-ban új szintre lépett és pályafutása talán legjobb szezonját produkálta - ennek esett áldozatául csapattársa, Stoffel Vandoorne.

részletek

Alonso segítette Sainzt a McLaren-teszten

Az idősebb spanyol nem volt jelen Abu Dhabiban, mégis adott néhány tippet jó barátjának, aki elfoglalja a helyét a wokingi istállóban. Az új csapattag egy alapos beszélgetésre még leülne honfitársával.

részletek

Hamilton: Alonso itt az egyetlen, aki hiányozni fog nekem

Lewis Hamilton lerántotta a leplet arról, milyen is a viszony közte és Alonso között. Bár kettejük kapcsolata viharosan indult, ma nem tudja elképzelni a brit, hogy bárki más hiányozni fog neki.

részletek

Ilyen volt Alonso és Vandoorne szezonja

Sem a McLaren, sem pilótapárosa nem teszi el legkedvesebb emlékei közé a 2018-as évadot. Nézzük, hogy teljesítettek egymáshoz, valamint előzetes elvárásaikhoz képest idén a wokingiak.

részletek

Grosjean: Raikkönen is itt lesz 40 évesen, én miért ne?

Romain Grosjean 27 éves korában került be az F1 világába, de úgy látja, hogy ha továbbra is tudja hozni a jó teljesítményeket ő és az autója is, akkor akár még 40 évesen is szívesen versenyezne.

részletek

Brawn: Alonso mindig rosszkor volt rossz helyen

Fernando Alonso Formula-1-es pályafutása a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjjal ért véget, Ross Brawn pedig úgy látja, hogy több volt Alonsóban, de szinte mindig rosszkor volt rossz helyen.

részletek

Alonso szárnya eltalálta volna Leclerc sisakját

Hónapokkal a Belga Nagydíj rajtbalesete után megérkezett a vizsgálat eredménye: a McLaren kerekei nem, de a szárnyvéglap eltalálta volna Charles Leclerc sisakrostélyát Spában. A halo védte meg a fiatal monacóit.

részletek