DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Álomigazolások, melyek sosem váltak valóra

Ismét téma Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolása, még ha csak elmélet szintjén is, ennek apropójából pedig összegyűjtöttünk néhány olyan álomszerű csapatváltást, melyek végül nem valósultak meg.

Tony Jardine, F1-es szakértő szellőztette meg nemrégen, hogy nem tartja elképzelhetetlennek azt, hogy miután 2020-ban lejár Lewis Hamilton szerződése a Mercedesszel, a Ferrarihoz igazoljon a brit. Kétségtelen tény, hogy Hamilton korunk egyik, ha nem a legnagyobb pilótája, a Scuderia pedig egy olyan ikonikus alakulata a száguldó cirkusznak, amelyről mindenki sző álmokat, akár bevallja, akár nem.

Elképesztő nagyot dobbantana, ha Hamilton egy napon a pirosakhoz igazolna, bár jelenleg mi nem tudjuk elképzelni, hogy Maranellóban fejezze be pályafutását a jelenleg ötszörös világbajnok. Nem ez az egyetlen eset azonban a sport történetében, amikor sokak álma válna valóra egy átigazolással. Jöjjenek a legnagyobb meg nem valósult átigazolások, melyeknek azért volt némi valóságalapja is.

Ayrton Senna – Ferrari

Ayrton Sennát még ma is a valaha volt legjobb F1-es pilóták között tartják számon, aki 1988-ban, 1990-ben, majd 1991-ben megszerzett három világbajnoki címével emelkedett fel a sport legnagyobbjai közé. A sokak által legtöbbre tartott brazil azonban sohasem versenyzett a Ferrarinál, ami kétségkívül egy ikonikus álompárosa lett volna az F1-nek. Luca di Montezemolo folytatott is megbeszéléseket a háromszoros világbajnokkal.



„Sokáig beszélgettünk Bolognában, és ő tisztázta, hogy nálunk szeretné befejezni a pályafutását.” Sajnálatos módon azonban 1994. május 1-jén Ayrton Senna halálos kimenetelű balesetet szenvedett San Marinóban, így már sohasem tudhatjuk meg, mire lett volna képes egy Ferrari volánja mögött Ayrton Senna.

Michael Schumacher – McLaren

Talán kevesen tudják, de volt bizony egy ilyen szál is. Minden idők legjobbja - merthogy a számok ezt támasztják alá – a Ferrarinál élte sikerkorszakát, akikkel 2000 és 2004 között zsinórban 5 egyéni világbajnoki címet szerzett. Ron Dennis viszont azt állítja, a sikersztori könnyedén végződhetett volna máshogy.

Legendás párost alkottak volna

„Amikor már a Ferrarinál versenyzett, Michael és én megegyeztünk, hogy a McLarennél fog vezetni. Nem egy versenyhétvégén találkoztunk, az túl feltűnő lett volna. Titokban ültünk össze Monte-Carlóban, egy hotelben. De végül nem jött össze az üzlet, mivel a menedzsmentje és a szponzorai túl sok pénzt akartak a kizárólagos jogokért. Csalódásként éltem meg, úgy gondolom, Mika és Michael mesés párost alkottak volna.” Mi is szívesen megnéztük volna, mire megy egymás ellen azonos autóval a két rivális.

Robert Kubica – Ferrari

Ez az egyetlen eset az itt felsoroltak közül, ahol már egy konkrét aláírás is megtörtént. A BMW-Sauberrel futamot nyerő lengyel pilóta egyértelműen a 2000-es évek egyik legnagyobb tehetsége volt. Kubica maga erősítette meg nemrégiben, hogy már aláírt egy előszerződést a Ferrarival 2010-ben, ami biztosított számára egy ülést a Scuderiánál 2012-re. Sajnos azonban az élet ismét közbeszólt, és Kubica egy életveszélyes ralibalesetet szenvedett 2011 februárjában.

Ezután a lengyel nem adta fel álmát, és olyannyira sikerült visszaküzdenie magát a Formula-1 berkein belülre, hogy tavaly a Ferrari ismét állást ajánlott neki. Ő lehetett volna a maranellóiak egyik fejlesztési pilótája, azonban Kubica inkább a Williams versenyzői ülését választotta.

Fernando Alonso – Mercedes

Semmi kétség, Alonso korunk egyik legjobb versenyzője, s bár a Formula-1-es pályafutása véget ért, de más versenysorozatokban még mindig a legmagasabb szinten képes teljesíteni. Alonso pályafutása leginkább persze a két világbajnoki címéről marad majd emlékezetes, de akik végigkövették a spanyol karrierjét, azok tudják, hogy Alonsónak nem sok érzéke volt az igazolásokhoz. Megfordult a Ferrarinál, kétszer a Renault-nál és szintén kétszer a McLarennél is.

Már minden régi sérelem a múlté lenne?

Nico Rosberg 2016 telén váratlanul bejelentette, hogy visszavonul a sportágtól, Alonso pedig a mai napig váltig állítja, hogy a Mercedes egyből megkörnyékezte őt. Ezután a következő szezonban is felmerültek olyan hírek, hogy a kétszeres világbajnok spanyol versenyző is szeretett volna átkerülni az Ezüst Nyilakhoz, azonban ekkor a Mercedesnél már nem kértek Alonsóból. Pedig mekkora történet lett volna, ha Hamilton és ő újból egy csapatban versenyeztek volna a világbajnoki címért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: