Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 10. szombat
Bulvár

Brundle: Le kell ülnünk megbeszélni ezt Verstappennel

Izzik a levegő a Sky Sports stábja és a Red Bull között, miután Ted Kravitz élő adásban kritizálta Max Verstappent. Az energiaitalosok nem nyilatkoztak Mexikóban a csatornának.

A két héttel ezelőtti USA Nagydíjat követően a Sky Sports egyik szakértője, Ted Kravitz azt mondta, hogy Verstappen nem tud méltó módon bajnoki címet szerezni, Hamiltont pedig meglopták 2021-ben. A holland emiatt döntött úgy, hogy Mexikóban nem hajlandó nyilatkozni a Skynak, nemcsak a brit, de a német és az olasz stábnak sem.

„Micsoda sztori lett volna, ha Hamilton végre versenyt tud nyerni, pont az ellen a pilóta ellen, aki megelőzte őt Abu Dhabiban, ahol meglopták a bajnoki címtől. Végül ez nem így alakult…” - mondta Ted Kravitz, majd így folytatta: „Verstappen úgy sétálgat a paddockban, mint aki nagyon elégedett magával, mégsem tud normálisan bajnoki címet nyerni” - ezekkel a szavakkal illette a Sky Sports riportere a kétszeres világbajnokot, ami miatt most "örök harag" alakult ki a felek között.



Azóta Verstappen is felszólalt, aki szerint folyamatos a gyűlölködés és a tiszteletlenség iránta a brit csatorna részéről, most pedig a Sky utazó riportere, Martin Brundle mondta el véleményét a történtekről.

„Ha bárkinek is kétsége lenne e felől, Ted Kravitz, aki 26 éve a kollégám és a barátom, a teljes támogatásom élvezi. Szemtől szemben le kell ülniük, hogy el tudják rendezni ezt a vitát az F1 könyörtelen paddockjában. Mindannyiunknak megvan a saját véleménye és a munkája, ilyen az élet.”

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: