DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCC

Michelisz: Az önbizalomkészlet feltöltve

"Ha Marokkó előtt azt írtam, hogy az a pálya fekszik a legjobban a Hondának idén, akkor most Moszkva lehet a második legjobb esélyünk" – Michelisz Norbert így várja a hétvége WTCC-versenyt.

Eddig háromszor versenyeztem Moszkvában, és teljesen megváltozott a képem a városról, amit előtte itthonról csak elképzeltem. Emlékszem, a legelső alkalommal kicsit szorongva utaztam Oroszországba, aztán már a helyszínen szembesültem azzal, hogy Moszkva nagyon hasonló élményt ad, mint egy nyugat-európai nagyváros. Talán az egyetlen jelentős különbség, amivel furcsa ott szembesülni az, ahogyan a fényűző luxus és a mélyszegénység kéz a kézben jár egymással. Idén nem tervezek városnéző túrát. Egyrészt azért, mert a pálya ugyan csak 80-90 kilométerre van a várostól, de a moszkvai hétköznapi forgalom mellett a budapesti csúcsidőszakban lévő dugók is eltörpülnek, így ez az út akár három órásra is nyúlhat. Másrészt csütörtökön én leszek beosztva a Hondától a sajtótájékoztatóra, péntektől pedig már a felkészülésé a főszerep.

Magával a pályával kapcsolatban a legelső dolog, ami eszembe jut az, hogy a Hondának nagyon fekszik. Ha én nem is, de Gabriele Tarquini tavaly és tavalyelőtt is harcban volt a pole pozícióért, és erre most is jó eséllyel pályázhat a legjobb hondás. A sok közepesen gyors és lassú kanyar, illetve a kevés hosszú egyenes mind a mi malmunkra hajtja a vizet, ráadásul 30 kilóra mérséklődött a ránk kiszabott büntetősúly mértéke. Mindezeket, plusz a téli fejlesztéseinknek köszönhető fejlődést figyelembe véve előfordulhat, hogy ezen a hétvégén a Honda lesz a leggyorsabb autó.

Ezzel együtt a papírforma szerint továbbra is a Citroën a fő esélyes, az elmúlt két évben is uralták a pályát, és ha esetleg gyorsabbak is leszünk náluk valamivel, az biztos, hogy nagyon közel lesznek hozzánk. Ugyanakkor látva az eddigi teljesítményeket, ismerve az autók erősségeit és gyengeségeit, nekem meglepetés lenne, ha a másik három márka bele tudna szólni a dobogós helyezések sorsába. Egyértelmű Honda, Citroën fölényt várok.

Személy szerint is szeretem a viszonylag keskeny moszkvai pályát, főleg a középső szektor miatt, amely nagyon technikás, sok gyors irányváltás követi egymást, és igazi kihívás ezeket a szakaszokat hiba nélkül teljesíteni. Talán itt a legkönnyebb túl sokat követelni az autótól, túlerőltetni egy gyors kört, ami aztán időveszteséggel jár. Nem véletlen, hogy az elmúlt évek tendenciája alapján Moszkvában a rutinosabb versenyzők szerepeltek jobban, akik ismerik és féken tudják tartani magukat egy gyors körön. Elég, ha csak Tarquini Hondán belüli fölényére gondolunk, vagy arra, ahogyan tavaly Yvan Muller elverte José María Lópezt.



Tavaly is úgy utaztam Moszkvába, hogy a telemetriából láttam, mit kellene másképpen csinálni, de Tarquininek mégis megvolt a néhány tizedes előnye körönként. Idén azon leszek, hogy ez ne ismétlődjön meg a nálam szintén jóval tapasztaltabb Huff-fal és Monteiróval szemben. Biztos, hogy csapaton belül is nagy lesz a harc ezen a pályán, természetesen szeretném kihasználni az adódó lehetőséget. Összességében a Q3-as szereplés és a dobogó a minimum, amit elvárok magamtól.

A németországi dupla dobogó, amire előzetesen nem is számítottam, rengeteg önbizalmat adott. Ez a lehető legjobbkor jött, és most kicsit úgy érzem, a helyére kerültek a dolgok. Annak ellenére is, hogy hihetetlenül szoros a verseny, és minden egyes apró műszaki vagy egyéb hibának kiemelt jelentősége van. Az biztos, hogy a hangulatomat tekintve most vagyok a legpozitívabb 2016-ban. Remélem, a hétvége végére ez csak fokozódik majd!

 

AZ OROSZ VERSENY PROGRAMJA

Péntek

11:30 – WTCC Teszt (30p)

Szombat

8:00 – WTCC Első szabadedzés (30p)

10:30 – WTCC Második szabadedzés (30p)

13:00 – WTCC Időmérőedzés (20p+10p+Q3)

14:00 – WTCC MAC3 csapatidőfutam (30p)

Vasárnap

11:15 – WTCC Nyitó futam (16 kör)

12:30 – WTCC Fő futam (17 kör)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: