DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCC

Hiányolja a „bukótér nélküli Monzát” a WTCC

A hétvégén megújult pályán fog versenyezni a WTCC mezőnye Marrakech-ben, de a Citroen pilótapárosa, Lopez és Muller szerint nem sikerült túl előnyösen megváltoztatni a vonalvezetést.

A túraautó-világbajnokság mezőnye már 2009 óta ellátogat a marokkói pályára, amelynek korábbi, alapvetően csak egyenesekből és néhány sikánból álló vonalvezetése egyszerűsége ellenére is igen népszerű volt a versenyzők között. A sorozat háromszoros bajnoka, Andy Priaulx korábban úgy írta le a helyszínt, mint „Monza bukóterek nélkül”.

marrakech_600

A régi pálya


Az idei évre azonban jelentősen átszabták a pályát, eddigi utcai jellege után immár állandóan használható, épített versenyhelyszínnek minősül, amely a korábbi vonalvezetésnek, így az egyeneseknek is csak egy részét tartotta meg, miközben új, kanyargósabb szakasszal bővült. A hossza eközben jelentősen lerövidült, hiszen a korábbi 4,6 helyett immár alig 3 kilométeres egy kör távja. A változtatások pedig nem nyerték el az előző két év első versenyét egyaránt megnyerő Jose Maria Lopez tetszését.

„Nagyon kedveltem a régi pályát, hiszen semmi ahhoz fogható nem létezett a világon. A szimulátorban való gyakorlás alapján az első benyomásom az volt, hogy ez az új vonalvezetés nagyon lassú lesz. Nem fogunk 200 km/órás tempó fölé lépni, és jó előzési pontokat sem látok. A pálya elég szűk, és hiányoznak a nagyobb kanyarok is, ahol bebújhatnánk egy rivális mellé” - elégedetlenkedett a pontversenyt vezető kétszeres bajnok.

marrakech-diseño-2

Az új pálya

A gyári Citroen másik pilótája, Yvan Muller szintén a túl lassú tempó miatt aggódik. „Josével egyetértve én is szomorú vagyok amiatt, hogy ennyire lerövidítették az egyeneseket. A hatodik sebességi fokozatot sohasem fogjuk elérni, és talán még az ötödiket sem. Papíron az előzési lehetőségek is korlátozottak lesznek, de ezzel kapcsolatban inkább nem ítélkeznék, amíg ki nem hajtok a pályára.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: