DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Tarquini: Komoly potenciál rejlik a Ladában

A Hondától elküldött, majd az orosz gyártó által leigazolt korábbi világbajnok szerint tavaly meglepte őt a Vesta, amely az ő segítségével is nagy eredményeket érhet el túraautó-világbajnokságon.

Gabriele Tarquinit 2015 végén bocsájtotta el a Honda, részben a pilóta életkorára is hivatkozva – az olasz március elején fogja betölteni az 54. életévét –, ám nem sokáig maradt állás nélkül a 2009-es túraautó-világbajnok, ugyanis a Lada azonnal lecsapott rá, s leszerződtették a japán riválishoz távozó Rob Huff helyére.

Lada_Vesta_WTCC



„Nagyon örülök, hogy elkezdhettem a munkát a Lada Sport Rosnefttel, izgatottan várom az előttem álló új, 2016-os kihívást. Ha őszinte akarok lenni, az új Vesta meglepett a tavalyi argentin szezonnyitón, és úgy gondolom, nagyon komoly potenciál rejlik benne” – nyilatkozta a rutinos olasz az új munkaadójáról.

Tarquini a múlt hónapban már meg is tette első métereit a Lada színeiben: „Januárban teszteltem egy kicsit a tavalyi autót, emellett fejlesztettünk néhány új szoftvert Magny-Cours-ban. Vizes volt a pálya, és csak be- és kimeneti köröket teljesítettünk, de változtattunk néhány beállításon, és éreztem a különbséget.”

Bár az oroszok nyilván a versenyzőt jórészt rendkívüli tapasztalata miatt igazolták le, Tarquini szerint időbe telik, mire érdemben hozzá tud járulni a Vesta fejlesztéséhez: „Azt mondhatom, hogy az autó roppant érzékeny, és komoly lehetőségek rejlenek benne, de több időre és megtett kilométerre van szükségem, hogy a tapasztalatomat használva segíthessek javítani a gépen, különösen a kanyarkijárati sebesség és a vezethetőség terén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: