Kettősség dolgozik bennem az ázsiai futamokkal kapcsolatban. Egyrészt sajnálnám, ha a WTCC európai központúsága eltolódna akár a Távol-Kelet, akár Dél-Amerika irányába, mert nekem fontosak a közeli helyszínek. Évről évre egyre többen követik a tevékenységünket, és a helyszínen való szurkolás csak 500–600 kilométeres távolságon belül lehetséges. Ugyanakkor sokat hallani arról, hogy az autógyártóknak Kína és Dél-Amerika kiemelt piacnak számít, amivel Európa nem minden esetben tud versenyre kelni. Ebből a szemszögből logikus tendencia, hogy egyre több ázsiai helyszín kerül be a versenynaptárba. Hiszen, ha ennek hatására új gyártók érkeznek a sorozatba, az a bajnokság színvonalát is emeli. Egyébként abból a szempontból szeretem az ázsiai versenyeket, hogy nekem kicsit nyugodtabban telnek, mert ott nem vagyok a középpontban. Ez alól persze a japán hétvége kivétel, hiszen ott a Honda miatt több promóciós rendezvény is vár rám.
Az előttünk álló négy ázsiai pálya közül három teljesen ismeretlen a mezőny nagy részének. Ezért is bízom benne, hogy sikeresek lehetünk ebben a szakaszban, mert az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az új pályákon jobban szereplünk a várhatónál. Thaiföldön eddig csak egyszer jártam életemben, amikor a 2011-es szezon hajrájában a japán és a kínai verseny közti holtidőszakban ott nyaraltunk. Katarban pedig még sosem voltam, de mindkét pálya kifejezetten izgalmasnak tűnik. A thaiföldi új építésű pálya nagyon modern infrastruktúrával és élvezetesnek tűnő vonalvezetéssel rendelkezik. Katar különlegessége az éjszakai futam lesz, a pálya minőségéről pedig mindent elárul, hogy a MotoGP versenynaptárában is szerepelt.
Ha ránézünk a bajnokság állására, akkor egyértelműnek tűnik, hogy sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk, mint tavaly ugyanilyenkor voltunk. Az ötödik helyen állok, de tulajdonképpen a negyedik és a hetedik között csak minimális a különbség. Tavaly sokkal rosszabb helyzetből sikerült odaérni a negyedik helyre, mégis azt mondom, hogy az idei ázsiai túra előtt csak első ránézésre van könnyebb dolgunk. Valójában inkább pont, hogy bonyolultabb egyenletet kellene megoldanunk, a riválisok ugyanis ezúttal erősebbek. A két gyári Honda tavaly is ellenfél volt, viszont 2014-ben nem kellett megküzdenem az akkor még nem is létező negyedik gyári Citroënnel.
Ma Csing-hua kínai versenyzőként biztosan lélektani előnyben lesz a soron következő ázsiai helyszíneken. Tavaly például Sanghajban lényegében José María Lópezzel azonos teljesítményre volt képes, így ha ugyanolyan jól tudja kezelni az irányába várható kitüntetett figyelmet, akkor neki van a legnagyobb esélye az év végi negyedik helyre. Fájó ezt leírni, és talán kicsit pesszimistának is tűnik, de ismerve a következő pályákat és az erőviszonyokat, sajnos ez a realitás. Nagyon nehéz lesz őt megelőzni.
Mégis, ha belegondolok, maradéktalanul nem lennék elégedett az ötödik hely megtartásával. Csak akkor tudnám elfogadni, ha azt látnám, hogy ha megszakadok, akkor sem tudtam volna előrébb végezni. Ha négy tökéletes versenyhétvége sem lenne elég ehhez. Amivel viszont semmilyen körülmények között sem lennék kibékülve, ha nem én végeznék a legjobb hondásként. Úgyhogy az ázsiai út előtt valahogy úgy lehetne megfogalmazni a célokat, hogy szeretnék újra negyedik lenni, de minimum a legjobb hondás. Az utóbbi csak rajtunk múlik, továbbra sem számítok csapatutasításra: a Hondának jelen helyzetben nem az számít, hogy gyári vagy privát, csak az embléma.
