DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCC

Újabb Citroen-tripla, Norbi 8. lett

Mindössze három és fél kört kellett várni arra, hogy a Citroënek az élre álljanak: ezúttal Sebastian Loeb vezette sikerre a francia márkát, megelőzve Lopezt és Mullert. Norbi nagyot mentett.

A második futamot Jaap Van Lagen kezdhette meg az élről a Lada örömére, mellőle Gabriele Tarquini remélhette, hogy egy dobogós helyezéssel véget vet a Honda szlovákiai átkának. A második sorból Chilton, és Ma, a harmadiból Valente, és Catsburg várta a lámpák kialvását. Michelisz Norbi autóját hamar rendbe tették a Zengő Motorsport szerelői a bal első defekt után, így egy miatyánk elmondása közben csak bízhattunk benne, hogy Norbi eléri a kockás zászlót, lehetőleg pár értékes pontot gyűjtve.

A rajtot Tarquini kapta el a legjobb ütemben, de Loeb, és López valami örült rajtot vett: az első kör közepén már a második-harmadik helyen álltak. Michelisz Norbit feltartotta a lefulladó Mato Homola, de aztán gyorsan ráérzett a ritmusra: kettőt előzve a 11. volt az első kör végén.



A Citroëneket nem lehetett megállítani, Tarquinit hamar üldözőbe vette a Loeb-López-Muller hármas. Őket Valente, Van Lagen, és Huff követte. A harmadik kör elején Loeb át is vette a vezetést a veterán olasztól, akit egy körrel később López, és Muller is faképnél hagyott. Három és fél kör elég volt a Citroënek előretörésére!
Michelisz tartotta magát a 11. helyen, közelítve Chiltonhoz. Az élen Loeb kényelmesen tartotta megszerzett előnyét csapattársaival szemben, Pechito alatt pedig alaposan csúszkálni kezdett a C-Elysée. Monteiro, és Ma is egyre inkább elkezdett Norbihoz közelíteni, szerencsére a versenybírák egy üldözőt leráztak: Ma kapott áthajtásos büntetést hibás rajt miatt.

5 körrel a vége előtt Muller egyre agresszívabban kezdte el Lópezt támadni, aki kis túlzással többet ment keresztbe, mint egyenesen. A nyolcadik körben Monteiro szállt bele Michelisz Norbiba a hármas kanyar féktávjánál: az óriási ütés ellenére Norbi meg tudta fogni az autót, és pozícióvesztés nélkül folytatni a küzdelmeket. A versenyigazgatóság azonnal elkezdte vizsgálni az incidenst.

A portugál azonban nem adta fel, és továbbra is a Honda Civic sarkában maradt. Tom Chilton is meglátogatta a sóderágyat, ami végül a Chevy vesztőhelye lett. Az utolsó körhöz érve Loeb már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, így Marokkó után idei második futamgyőzelmét aratta, megelőzve Pechito Lópezt, és Yvan Mullert. Tarquini legjobb hondásként a negyedik lett, Valente az ötödik, Van Lagen a hatodik pozícióba fejezte be a szlovákiai hétvégét. Michelisz Norbi hatalmasat harcolva az utolsó körben, végül a 8. lett, ami némi gyógyírt jelenthet az első futamon elszenvedett balszerencsére.

Folytatás a jövő hétvégén, amikor is a franciaországi Paul Ricard pályára látogat majd a WTCC mezőnye.

A második futam végeredménye:

1

Sébastien Loeb 

FRA 

Citroen C-Elysée

11

 

2

José María López 

ARG

Citroen C-Elysée

11

3.188 

3

Yvan Muller 

FRA 

Citroen C-Elysée

11

7.626 

4

Gabriele Tarquini 

ITA

Honda Civic

11

12.144 

5

Hugo Valente 

FRA 

Chevrolet RML Cruze 

11

16.266 

6

Jaap Van Lagen 

NED

Lada Vesta

11

16.634 

7

Mehdi Bennani 

MAR

Citroen C-Elysée

11

18.793 

8

Michelisz Norbert

HUN

Honda Civic

11

30.442 

9

Tiago Monteiro 

POR

Honda Civic

11

30.691 

10

Tom Coronel 

NED

Chevrolet RML Cruze 

11

31.666 

11

Nestor Girolami 

ARG

Honda Civic

11

32.150 

12

Stefano D'Aste 

ITA

Chevrolet RML Cruze 

11

40.429 

13

Grégoire Demoustier 

BEL

Chevrolet RML Cruze 

11

42.916 

14

John Filippi 

FRA 

Chevrolet RML Cruze 

11

45.517 

15

Mato Homola 

SVK

Chevrolet RML Cruze 

11

45.690 

16

Tom Chilton 

GBR

Chevrolet RML Cruze 

8

3 Lp. 

17

Nicky Catsburg 

NED

Lada Vesta

8

3 Lp. 

18

Rob Huff 

GBR

Lada Vesta

8

3 Lp. 

19

Ma Qing Hua 

CHN

Citroen C-Elysée

7

4 Lp. 

 


  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: