DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Túraautó

DTM: Remek csaták után Audi-győzelem a Nürburgringen

Noha a verseny nagy részében a pole-t megszerző Lucas Auer vezetett, végül a jól taktikázó Edoardo Mortara húzta be a idei harmadik diadalát a német és Marco Wittmann előtt.

Lucas Auer remekül jött el a rajttól, visszaverve Marco Wittmann támadásait, de a mezőny nem tudott elfordulni kalamajka nélkül az egyes kanyarban: két korábbi F1-es pilóta, Paul di Resta és Timo Glock akadt össze. A brit volt a ludas, ugyanis kiforgatta német társát, mégis neki kellett kiállnia a versenyből. A mezőny tagjai aztán körökön keresztül vonatoztak egymás mögött: senki sem próbálkozott komolyabb manőverrel az élmezőnyben, az autók körülbelül fél másodpercen belül követték egymást.

Miután Maximilian Götz és Mike Rockenfeller csatázott egymással, és sportszerűtlenség miatt előbbit öt másodpercre büntették, Jamie Green és Augusto Farfus kezdett hatalmas küzdelembe - úgy tűnt, hogy a brazil feltartja a mögötte jövőket, mindazonáltal a torlódást kihasználva Gary Paffett remek előzéssel hagyta maga mögött Tom Blomqvist autóját. Farfus volt az, aki megkezdte a kiállások sorát, Wittmannal egyetemben - egy körrel később Paffett is megejtette kötelező cseréjét, aki a bokszból visszatérve koccant Blomqvisttal, és csak így tudta ismét átverekedni magát riválisán.



Augusto Farfus nem örülhetett annak, hogy hibátlan cserét hajtott végre, csapata ugyanis Robert Wickens útjába engedte vissza, amiért meg is kapta a büntetést a versenybíróságtól egy 10 másodperces stop/go büntetés képében. A 18. körben az élen haladó Auer-Wittmann duó is átesett a kerékcserén, Bruno Spenglernek viszont sikerült beférkőznie közéjük. Martin Tomczyk és Felix Rosenqvist is találkozott a bokszban, amiért a svédet meszelték el, a mezőny végén pedig Antonio Felix da Costa járt pórul, akit Miguel Molina forgatott ki a hármas kanyarban.

A pörgésből Gary Paffett is kivette a részét, aki a bokszból kihajtó Jamie Greennel akadt össze az egyes kanyarban - a mercedeses külső ívről fordult rá a britre, és úgy tűnt, inkább hibás az incidensben, a versenybíróság mégis az audisnak osztott ki egy áthajtásos büntetést. A virtuális élmezőnyben közben Lucas Auer a bokszban még nem járt autókkal küszködött, a két BMW-s, Wittmann és Spengler viszont csak a lehetőségre várt, hogy átvegyék a pole-pozíciós helyét. Edoardo Mortara hasznot húzott abból, hogy sokáig húzta kiállását, így Auer mögé jött vissza, így az első három helyen három márka versenyzői álltak.

A verseny utolsó negyedórájára az olasz behozta lemaradását, a születésnapos Auer pedig egy másodpercre sem engedhetett ki, ha szerette volna megajándékozni magát. A 35. körben azonban megadta magát az audissal szemben, és hiába bíztatták a mückések, nem tudott közel maradni Mortarához. A negyedik helyért is komoly csata zajlott: Mattias Ekström előbb szabálytalanul, majd szabályosan is átverekedte magát Spengleren, és a harmadik helyen haladó Wittmann után vetette magát.

A svéd folyamatosan lopta a távolságot a szombati versennyel kapcsolatban, az utolsó körre DRS-távolságba került riválisához, és hiába autózott a BMW-s lökhárítóján, végül meg kellett elégedjen a negyedik hellyel. Ahogyan Lucas Auer is a másodikkal 22. születésnapján, miután Edoardo Mortara idei harmadik győzelmét szerezte, csapata, az ABT Sportsline 50. diadalát.

Folytatás két hét múlva, a Hungaroringen!

Eredmények:


Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: