DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Túraautó

Michelisz fordított rajtrácsos futamot nyert Interlagosban

Egy hatodik helyet szerzett az első versenyen, majd idei második győzelmét aratta a Hyundai magyarja, aki így továbbra is vezeti a TCR World Tourt.

A hétvégén az F1-ből is ismert brazil pályán, Interlagosban vendégeskedett a TCR Világsorozat mezőnye, ahova Michelisz Norbert érkezett a bajnokság éllovasaként. Az időmérő azonban felemásan sikerült, hiszen tizedik lett a BRC Hyundai pilótája, ami viszont a második, fordított rajtrácsos futamra rajtelsőséget jelentett.

 

Előtte persze még sor került az első versenyre is, amelyet a Santiago Urrutiát már a startnál elkapó Esteban Guerrieri nyert meg a Hondával. Michelisz négy helyet javított, hatodikként látta meg a kockás zászlót, így megőrizte a vezetést az összetett tabellán is az őt megközelítő argentin előtt.

 

A második futamon aztán Michelisz jól jött el a pole-ból, és bár Ma Qing Hua sokáig közvetlen közelről üldözte őt és szorongatta, a magyar pilóta nem ingott meg, így az évadnyitó olasz forduló után idei második győzelmét aratta. A dobogóra Urrutia és Ma révén két Lynk & Co fért még fel, míg a fő kihívóvá előlépő Guerrieri negyedikként futott be, így Norbi 15 pontosra növelte az előnyét vele szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: