DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Ralikrossz

Solberg nyert, Loeb elsőre a döntőben

A címvédő behúzta a ralikrossz-vb portugál nyitóversenyét, amelyen letette névjegyét az év sztárújonca, Sebastien Loeb is. Az eseményt kísérő Super 1600-ban számos magyar indult.

Portugáliában vette kezdetét a ralikrossz-világbajnokság 2016-os szezonja, a több mint hatszáz lóerős összkerék-meghajtású SuperCarok mezőnye első ízben Montelegrében feszült egymásnak. A WRX mellett DTM-ben is vitézkedő – Hockenheimben mindkét kategóriában egy hétvégén versenyez majd! – Mattias Ekström tűnt eleinte a nagy favoritnak, a svéd két elsőséget, egy második és egy negyedik helyet szerzett a négy kvalifikációs futam során. A másik két kvalifikációs futamot a kétszeres bajnok Petter Solberg, illetve az adott verseny tavalyi győztese, Johan Kristoffersson nyerte.

Ekström azonban elődöntőjében Timmy Hansennel ütközött, így sem ő, sem a tavalyi bajnoki második helyezett nem jutott tovább a döntőbe. A fináléba került azonban a világbajnokság újonca, de a motorsportban ismeretlennek aligha nevezhető Sebastien Loeb, aki a kvalifikáció után még a hetedik pozícióban állt. A sorozat másik nagy nevű újonca, Ken Block kevésbé eredményes hétvégét zárt, a 20 indulóból 18. helyen végzett.



A döntőben Petter Solberg indult az élről Kristoffersson előtt – ők nyerték a két elődöntőt –, és tulajdonképpen rajt-cél győzelmet szerzett egy nem elhanyagolható incidenst leszámítva: a citroenes norvég Kristofferssonnak ütközött, mikor nagy tempóval elhagyta a pálya Joker-szakaszát, amelyet a futamok során mindenkinek egyszer kötelező teljesítenie. Kristoffersson kiesett, Solberg Robin Larsson és Toomas Heikkinen előtt győzelemmel indította szezonját. A Peugeot-val szereplő Loeb végül ötödikként zárta első döntőjét a világbajnokságon.

A hétvégén a pályán szerepelt a szintén első fordulóját teljesítő Super 1600-as Európa-bajnokság is, a mezőnyben 32 résztvevővel, köztük nem kevesebb, mint négy magyar pilótával. A bajnokság előző évi harmadik helyezettje – és portugál versenyt egy éve megnyerő – Szabó Krisztián harmadik helyen zárta a kvalifikációs futamok összesítését, aztán a második elődöntőt megnyerte, így a pole-pozíciót foglalta el a döntőben, amelyet azonban csak ötödik helyen zárt. A fináléban Ulrik Linnemann győzött, aki fokozatosan javuló formát mutatott a hétvége folyamán: az első két előfutamot még a 17. és 13. pozícióban zárta.

A többi magyar pilóta nem jutott túl a kvalifikáción: Luigi a 21. helyen zárta a hétvégét, 25. helyezést ért el Marton Gergely, és 29. pozícióban zárt a tavalyi S1600-as magyar bajnok, Szíjj Zsolt „Jolly” Suzukijával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: