DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
Ralikrossz

RX: Összetett bronzérmes lett Benyó Máté, a hetedik vb-cím kapujában Kristoffersson

Csapata bravúros munkával mentett győzelmet Kristofferssonnak, vasárnap azonban a fő üldöző, Kevin Hansen örült a WRX-ben. A magyarokkal teli Európa-bajnokságok véget értek Portugáliában.

Montalegre, az Észak-Portugáliában fekvő kisváros adott otthont a Ralikrossz-világbajnokság utolsó előtti fordulójának, egyben az Európa-bajnokságok és az RX2e szezonzárójának – utóbbi három sorozatban itt avatták fel a 2024-es bajnokot, de a WRX-ben is összeállhatott volna olyan szcenárió, amely Johan Kristoffersson végső sikerét biztosítja.

Szombaton Kristoffersson, vasárnap Hansen

Kristoffersson 39 pontos előny birtokában vágott neki a hétvégi duplafordulónak – amely maximálisan 60 egységet kínált megszerzésre –, a szombati nap egy pontján azonban benne volt a levegőben, hogy nemcsak a győzelmet, de a döntős szereplést is bukja. Két előfutama megnyerése után az elődöntőben egy koccanásban megsérült a benzines VW Polo felfüggesztése, a KMS szerelőinek villámgyors munkát kellett végezniük, hogy felállhasson a harmadik rajtkockába a döntőben.



A hatszoros világbajnok a jokertaktikával vágott Niclas Grönholm elé, és fosztotta meg négy tizedmásodperc különbséggel a győzelemtől az addig hibátlan – két előfutamát és elődöntőjét megnyerő – finnt. Kristoffersson szezonja ötödik győzelmét szerezte, a vb-pontversenyben kialakult 48 pontos előny a harmadikként záró Kevin Hansenhez képest azt jelentette, hogy akár már vasárnap bebiztosíthatta volna a vb-címet.

A második versenynapon azonban Kevin Hansen volt ihletett formában, amit a második előfutamban Kristoffersson legyőzésével jelzett. Az első elődöntőben döntős pole-t harcolt ki, ott korai jokertaktikából hasznot húzva vezető pozícióba állt: Kristoffersson hiába támadt mindent beleadva, nem tudta megelőzni, három tizedmásodperccel kikapott a Peugeot 208 RX1e-től. Timmy Hansen lett a harmadik, hasonló párharcban győzte le Ole Christian Veibyt.

A világbajnoki cím így október 19-20-án, Kínában dől el – a bő egy hónap múlva esedékes szezonzáró pontos helyszíne még mindig nem ismert. Az azonban bizonyos, hogy Johan Kristofferssonra már csak az utolsó simítások várnak: 46 pont az előnye Kevin Hansenhez viszonyítva.

Benyó és Körmöczi a portugál dobogón

A két Európa-bajnoki kategóriát tekintve Benyó Máté állt legjobban az összetettben, Mika Liimatainennel holtversenyben az RX1 géposztály harmadikként érkezett Portugáliába. Az előfutamok alapján – egy első hellyel – még csak hatodikként zárt, a döntőben eggyel jobb rajtkockát vívott ki, ott viszont második helyet szerzett a futamgyőztes Jurij Belevkszij mögött, legjobb eredményét a kategóriában. Három győzelem után Patrick O’Donovan leggyengébb hétvégéjét zárta harmadik hellyel, de így is simán bebiztosította az Európa-bajnoki címet. Kárai Tamás döntős ötödikként, Koncseg Zoltán hetedikként zárta a portugál hétvégét, mind a ketten egy-egy előfutamsikerrel.

O’Donovan és Belevszkij mögött Benyó Máté lett az RX1 bronzérmese második szezonjában: a négy forduló közül háromszor is dobogón állt. A nagyobb Eb-kategóriában utoljára 2017-ben végzett top 3-ban magyar versenyző, Kiss Pál Tamás. Az első tízben pedig négy magyar is zárt: a hatodik-hetedik-nyolcadik helyen Koncseg, Kárai és Mózer Márk végzett.

Magyar szempontból az RX3 kategória is kiválóan fejeződött be, Körmöczi Balázs két előfutam megnyerése után a dobogó harmadik fokán végzett. Ebben a kategóriában volt a legszorosabb a bajnoki állás, Nils Volland egyetlen pont előnnyel érkezett az évadzáróra Joao Ribeiro előtt. Bár a portugál győzött hazai pályán, a döntőben csak második Volland hibátlan sorozatot teljesített a négy előfutamon, így több pontszámot szerzett a korai fázisban: három pont különbséggel a német nyerte az Európa-bajnokságot – ezzel édesapja (egyben csapatfőnöke), Rolf Volland nyomdokaiba lépett, aki autókrosszban volt Európa-bajnok háromszor.

Körmöczi ötödikként zárt az összetettben, a kategória másik magyarja, Kovács Sámuel egy hellyel hátrébb, hatodikként fejezte be újonc évét az Európa-bajnokságon.

Az elektromos másodosztály, az RX2e címvédéssel zárult: Nils Andersson győzelemmel koronázta meg szezonját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: