DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Ifj. Tóth János: Ízig-vérig rali!

Ízig-vérig rali. S hogy mit jelent ez ifjabb Tóth János felfogásában? Folyamatos ritmusváltásokat, változó körülményeket, minél több improvizálást, széles aszfaltról keskenyre váltást és persze ugyanezt vissza. Mindezt megtestesíti a hét végén esedékes Miskolc-rali a hétszeres abszolút bajnok Peugeot-pilóta és navigátora, Szőke Tamás számára.

A Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa túl van a teszten (szerdán körülbelül negyven kilométert tett meg szakadó esőben), s optimistán, dobogós reményekkel várja a pénteken kezdődő viadalt.

PH_02



„Sikerült egy jót tesztelni esős körülmények között, ami azért hasznos, mert teljesen kiszámíthatatlan a hétvégi időjárás, és legalább most az esőgumikat is teszteltük. Mind tudjuk, egyáltalán nem mindegy, hogy az eső kicsit esik, nagyon esik, vagy éppen eláll, és elkezd felszáradni az út. Most minden körülményt sikerült szimulálni. A száraz beállításokkal már Eger előtt megvoltunk, úgyhogy készen állunk a hétvégére” – nyilatkozta Peugeot 208 T16 R5 pilótája, aztán amikor rákérdeztünk, ezek után esős vagy száraz versenyt szeretne jobban, a tőle megszokott választ adta. Hogy könnyebb és jobb lenne ugyan szárazon autózni, de ez nem kívánságműsor, mindenkinek olyan körülmények között kell menni, amilyen adódik.

„Négy rövid szakaszt teljesítünk pénteken, amelyeken nyerni nem lehet, veszíteni viszont annál többet, úgyhogy észnél kell lenni. A verseny ugyanis a szombati hosszú napon dől el. Akkor a klasszikus bükki pályákon megyünk: a Bükkszentlászló–Bükkszentkereszt, valamint a Mályinka szenzációs, a sátai szakasz pedig kicsit olyan lesz, mint egy gyorsulási verseny, de ez is a rali része… S hogy mi lesz a siker titka? Az, hogy ki alkalmazkodik gyorsabban és jobban a körülményekhez. Bízom benne, hogy nekünk is sikerül majd, mert bár sűrű a mezőny, jó lenne felférni a dobogóra” – tette hozzá ifjabb Tóth.

Navigátora, Szőke Tamás egyenesen úgy fogalmazott: orosz rulett lesz a hétvége, ha másért nem, hát azért biztosan, mert bár a szerdai teszt szakadó esőben zajlott, a csütörtöki pályabejárásnak napsütésben vágtak neki, s teljesen kiszámíthatatlan, mi lesz pénteken és szombaton.

PH_01

„Bízom benne, hogy az egri első két gyorsaságin nyújtott teljesítményünket át tudjuk menteni erre a hétvégére. A két mínuszos futamból egyet sajnos mi már elsütöttünk, úgyhogy többet nem szabad hibázni, számunkra most kezdődik a szezon. Tudjuk, hogy van négy-öt miskolci pilóta, akik ezeken a pályákon nőttek fel, s ez hatalmas lelki pluszt jelent számukra, de mi sem megyünk feltett kézzel a csatába. Menni fogunk, ahogy csak tudunk, és reméljük, jó eredmény sül ki belőle” – nyilatkozta Szőke Tamás.

A Miskolc Rali péntek délután négy szakasszal kezdődik el, szombaton pedig kilenc gyorsaságit teljesít a mezőny. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: