DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Kazár Miklós: győzelemmel felérő dobogó

A Magyar Rallye elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós ismét bebizonyította, nem ismer lehetetlent, ha kedvenc sportágáról van szó. A Maximmun Racing Team pilótája ugyanis a számára legfontosabb hazai versenyen, a Miskolc Rallye-n úgy lett az abszolút értékelésben harmadik, hogy Húsvét vasárnap, Miskolcon rendezett quad versenyen balesetet szenvedett, a felkarját törte, amit rögtön meg is műtöttek a helyi kórházban.

Kazár Miklós navigátorával, Ferencz Ramónnal együtt rajthoz állt a Magyar Bajnokság második futamán, és szakaszokat nyerve végül a harmadik helyen végzett.

2015-Kazár Miklós-Miskolc Rallye-beszámoló5



 

Amikor Húsvét vasárnapján egy versenybaleset következtében eltörte a bal felkarját a Magyar Rallye legutóbbi három évben abszolút bajnoki címet szerző pilótája, szinte senki sem adott volna egy lyukas garast sem azért, hogy a hétvégén rajthoz tud majd állni a Miskolc Rallye-n. Márpedig Kazár Miklós megmutatta, milyen keményfából faragták, és a Maximmun Racing Team versenyzője navigátorával, Ferencz Ramónnal ott volt a 2015-ös szezon második versenyén. Ráadásul nemcsak rajthoz állt, hanem a prológon kívül két szakaszt – a negyediket és a kilencediket – megnyerve végül dobogóra állhatott: hazai közönsége előtt az abszolút értékelésben a harmadik lett. Mindezt úgy, hogy a verseny alatt végig orvos felügyelte az állapotát, és a végén már navigátorának kellett még a biztonsági övét is bekapcsolni.

2015-Kazár Miklós-Miskolc Rallye-beszámoló1

„Őszintén bevallom, ez a dobogó győzelemmel ér fel a számomra, ugyanis a rendkívül megterhelő szombati nap, amikor tizenkét szakaszt kellett teljesítenünk, bizony többször is nagyon fájt a karom. Szinte fél kézzel versenyeztem, több esetben csak Ramón segítségével tudtam tökéletesen felkészülni egy-egy menetre. Külön örülök, hogy a prológ mellett végül két szakaszt is sikerült megnyernem, ráadásul mindezt úgy, hogy a limitált számú fájdalomcsillapító injekció közül valamennyit megkaptam. A lényeg, hogy összetettben nem kerültem nagy hátrányba, hiszen továbbra is az a célom, hogy zsinórban negyedszer is magyar bajnok legyek” – jelentette ki Kazár Miklós.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: