DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

Ez történt az Olasz Nagydíjon

Kövesd velünk élőben az év eddig legmeghatóbb F1-es hétvégéjének főattrakcióját folyamatosan frissülő cikkünkkel! Megállítható a Mercedes? Megússzuk a versenyt nagy bukás nélkül? Meglepetést okoz a Manor?

Szeretettel köszöntünk mindenkit a 2016-os Olasz Nagydíj élő közvetítésén - és szerencsére nem kell azt mondanunk, hogy az utolsó monzai Olasz Nagydíjén. Eseménydús hétvégénk volt, épp ezért ajánljuk figyelmetekbe összefoglaló cikkünket a hétvége "pályán kívüli" eseményeiről, benne két visszavonulással, egy újonc bejelentésével és egy nagyon fontos szerződéshosszabbítással.

És ha már a két visszavonulót említettük, mutatunk egy egészen friss képet róluk - egyenesen a versenyzői parádéról:

Nem véletlenül emlegetjük a leadben a nagy bukásokat, hiszen ezen a hétvégén már három autó szaltózott Monzában, ebből kettő a Porsche Szuperkupában, ahol azért nem megszokott látvány az ilyesmi. Videókat ide kattintva érhetsz el.

Monzában jelenleg 31 fok van, az eső valószínűsége 2% a futam alatt - azaz gyakorlatilag elkönyvelhetjük, hogy száraz lesz az Olasz Nagydíj, ahogy 2008 óta mindig.

Mindjárt indul a felvezető kör, a gumiválasztás elég változatos, különösen a mezőny hátsó felében.

A visszavonuló Massa az előző két Olasz Nagydíjat dobogón zárta - erre az eddig látottak alapján kicsi az esély.

A két Mercedes lágyakon indul, a mögöttük lévő nyolc egyaránt szuperlágyakon.

Hamilton elrontotta és visszaesett hatodiknak. Rosberg az élen a két Ferrari előtt!

Verstappen és Wehrlein a  11-12. helyen csatáznak!

Hamilton sikertelenül támadta Ricciardót a célegyenes végén.

A Curva Grande után viszont megvan, Hamilton az ötödik, Bottas van még előtte.

Nasr és Palmer ütközött az első sikán kijáratánál, a brazil versenyének minden bizonnyal vége.

Nem, Nasr továbbment, már fel is oldották a sárga zászlót.

Hamilton egyelőre Bottast üldözi, előttük a két Ferrari és Rosberg.

Rengeteg a törmelék a Lesmók utáni egyenesben.

Hamilton a 3. kör végén DRS-sel támadhatta Bottast, de a Parabolicából nem volt ideális a kigyorsítása, így sikertelen volt a kísérlete.

Gutierrez sokat bukott a rajtnál, a mezőny legvégéről kellett felkapaszkodnia a tegnapi remeklése után, most 18. a mexikói.

Egy tanulságos pillanatkép az első kanyarból: egyrészt megfigyelhető, mennyire rossz helyre került Hamilton, másrészt az is, micsoda szerencséje volt a Massa előtt és mellett érkezőknek, illetve magának a brazilnak is, hogy nem lett baleset ebből az elfékezésből.

Most már tényleg vége: ahogy az előbb megelőlegeztük, Felipe Nasr az első kieső.

Az autó vezethetetlen, mintha hátul nem tartaná semmi - mondta csapatának a brazil, mielőtt a bokszba gurutl. A Sauber egyébként először megkérte, hogy maradjon kint, de végül a feladás mellett döntöttek.

A pillanat, mely tönkretette Nasr (és Palmer) versenyét.

A 9. körben Rosberg, Vettel, Raikkönen, Bottas, Hamilton, Ricciardo, Perez, Massa, Verstappen, Alonso az első 10 sorrendje. Wehrlein a remek 13. helyen halad a Manorral.

Palmer is feladta - Nasr időközben 10 másodperces büntetést kapott a balesetért, csakhogy már nincs is versenyben.

Hamilton a 10. kör végén átrágta magát Bottason, bő három másodpercre van Kimi Raikkönentől.

Már a harmadik versenyző a hétvégén! (tudniillik az angolban a "retired" a kiesés és a visszavonulás kifejezése is lehet)

Nézzük a rajtot, mely Hamiltonnak, Verstappennek és Gutierreznek is rémesen sikerült:

Megkezdődött a kiállások sora, az első tízből Bottas, Verstappen és Alonso is kijött. Mindez a 13. kör végén történt.

Raikkönen is kint járt, szuperlágy helyett egy másikat kapott - ezzel a finn biztosan két kiállásos taktikára kerül.

Hoppácska, Felipe Nasr mégsem esett ki, visszatért a pályára 10 kör hátrányban. Ha végigmegy, akkor sem értékelik majd célba érőként.

Vettel egy viszonylag lassú, 3,9-es csere után friss szuperlghyakon tér vissza a pályára, közvetlenül Kimi Raikkönen elé.

Wehrlein kiállása is elég lassú volt, s veszített is egy pozíciót Buttonnel szemben. A német használt közepeseket kapott.

Azok közül, akik a bokszban jártak, csak a két Ferrari kapott szuperlágy után ismételten piros oldalfalú abroncsokat.

Több kisebb malőrt láthattunk a bokszban: Vettel bal elsőjét sikerült nehezen lecserélni, míg Alonso esetében a piros lámpa nem váltott zöldre, s ezzel veszített némi időt  - igaz, ez pozíciójába nem került.

Hamilton közeledik Rosberghez, de hátránya így is több mint 13 másodperc. Túl vagyunk 20 körön, ha a Mercedes közepeset rak fel, biztosan egy kiállásra mennek rá - a Ferrarinak pedig garantáltan lesz még egy...

Hamilton elismerte csapatának, hogy a saját hibájából rajtolt ilyen rosszul.

Az első tíz helyen a két Mercedes mellett Grosjean nem volt még kint, aki 1-2 másodperccel lassabb köröket fut a környezetében lévőknél, viszont a taktika még kifizetődő lehet számára. A 17. helyről rajtolva a Haasszal 1-2 pont is ragyogó eredmény lehet.

Messze még a vége, de ha minden így marad, Rosberg kettő pontra megközelítheti Hamiltont az európai szezon végére.

Ricciardo dobott egy lila első szektort a használt lágyakon!

Bottast kergeti az ausztrál, azért siet ennyire, a harc az ötödik helyért zajlik.

Nico Rosberg a bokszban, feltették a közepeseket, ha nem történik semmi váratlan, ez bizony egy kiállásos taktika lesz. Pár tized benne maradt a kiállásban, a jobb elsőnél volt egy apró fennakadás.

Hamilton is kint járt, tökéletes a csere. Bár csak a negyedik helyre tér vissza, neki már nincs több kiállása, a közvetlenül előtte lévő Ferrariknak viszont van.

A legnagyobb kérdés most az, hogy Hamilton megpróbálja magát áthámozni a Ferrarikon a gumihátrány ellenére, és Rosberg után eredni, vagy szépen megvárja, amíg Vettelék kiállnak előle - s ezzel mintegy elfogadja a második helyet?

Műszaki hiba miatt feladni kényszerült a futamot a tegnap brillírozó, s ma is szép teljesítményt mutató Pascal Wehrlein.

A féltávon túl Romain Grosjean is megejtette első kerékcseréjét, amit követően szuperlágyakon tért vissza a pályára. A közepeseken rajtoló Ocon még nem járt a bokszban.

Nagy gond lehetett Wehrlein autójával, hiszen többször egymás után rászóltak, hogy azonnal állítsa meg az autót.

Bottas másodszor is a bokszban járt, újabb szett lágyat kapott - 22 kör van hátra, ezzel simán el kell mennie a végéig.

Az első nyolc helyezett egyaránt egyszer járt a bokszban: Rosberg, Vettel, Raikkönen, Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Massa, Hülkenberg. A különbség csak az, hogy a két Mercedesnek biztosan nem lesz tervezett cseréje, a két Ferrarinak biztosan lesz, a többiek esetében pedig legföljebb annyit mondhatunk, hogy valószínűleg lesz.

A 9-10. helyezett Bottas és Perez kétszer járt kint, nekik már több kiállásuk nem lesz, előttük haladó csapattársaikra mindenképp veszélyesek lehetnek, de talán még Verstappenre is.

Sőt, Bottas, aki már meg is előzte Hülkenberget, akár még Ricciardóval is partiban lehet az ausztrál kiállása után.

Az időközben a versenyt már tényleg feladó Nasr így nyilatkozott a sajtónak: Semmin nem változtat, ha azt mondom, hogy a stewardok ítélete helyes vagy helytelen. A versenyem véget ért, ahogy az övé is. Egyértelműen előtte voltam, s egy nagy ütést éreztem hátulról. Szóval, bár nem mondta ki, azért sejttette, hogy nem ért egyet az elmarasztaló ítélettel.

Túl a kerékcserén a két Ferrari, átmenetileg a lekörözött Kvjat és a még nem cserélő Verstappen is közéjük került. Vettel 18 másodpercre Hamilton mögött, ez az abroncsaik közti különbség ellenére is nehezen ledolgozható 18 kör alatt.

Verstappen is kint járt másodszor, Bottas és Perez mögé jött vissza - ezzel most a nyolcadik a holland.

A nap második büntetése Danyiil Kvjaté: az orosz gyorsan hajtott a bokszutcában.

De ő sem tölti le a büntetését! Kvjat számára is véget ért az Olasz Nagydíj, betolták a bokszba.

Szétszedték a Red Bullok taktikáját, a kiállása után a hatodik helyen haladó, s szűk négy másodperccel Bottas mögött álló Ricciardo szuperlágyat kapott, míg Verstappen lágyakon száguld a nyolcadik helyen.

Grosjean őrült taktikája akár kifizetődő is lehet: a francia jelenleg a 11. helyen áll, de ha csak egy valaki kiesik, vagy esetleg extra cserére kényszerül, meglehet a pontszerzés a 9. sorból rajtolva.

Hamilton hibázott, áthajtott a fekvőrendőrökön az első sikánban, de csak másfél másodpercet veszített. 13 körrel a leintés előtt Vettel hátránya bő 14 másodperc, még több ilyen hiba kéne a brittől, hogy a német utolérje.

Hamarosan a 11. helyen haladó Grosjean is kört kap - a McLaren két világbajnoka már "begyűjtött" egyet-egyet.

1:26,287 - Kimi Raikkönené a leggyorsabb kör! A finn 6 másodperccel van lemaradva csapattársa mögött.

Gyönyörű csatát vívott egymással 3 világbajnoki cím és több mint 500 nagydíjrajt - nagy kár, hogy Button és Alonso a 12. helyért küzdött meg.

Az 5. helyért szerencsére van még egy jó kis csatánk itt: Bottas és Ricciardo gyűrik egymást.

És egy szenzációs előzés az ausztráltól! Merészen vetődött be Ricciardo, de tökéletesen csinálta végig az akciót. Bottas korrekt volt, nem akart balesetet, két pontért nem érte meg egy ütközést kockáztatni.

És most jöjjön valami egészen más: magyar sikerekről mindig szívesen számolunk be, így például arról is, hogy Szabó Krisztián a pole-ból kezdheti meg a ralikrossz Európa-bajnokság mostani fordulójának döntőjét. A versenyt, mely hamarosan következik, ide kattintva élőben nézhetitek.

Verstappen megszerezte Pereztől a hetedik helyet a második sikán bejáratánál. A mexikói elhagyta a pályát, de ez inkább Verstappen "hírneve" miatt történt, a holland ezúttal semmilyen vitatható dolgot nem követett el.

Fernando Alonso nemes egyszerűséggel kiröhögte mérnökét, aki arról beszélt neki, hogy Romain Grosjean még fogható lehet az utolsó körökben, ha elfogynak a francia szuperlágyai...

Két és fél kör van hátra, s a pontszerző helyek sorsa eldőlt, hacsak nem történik valami egészen váratlan.

Lám-lám, Button utolérte Grosjeant, Alonso viszont joggal kacagott csapata felvetésén, hiszen kiállt egy harmadik kerékcserére.

Kezdődik az utolsó kör, az egyetlen csata a 11. helyért zajlik Grosjean és Button között.

NICO ROSBERG MEGNYERI A 2016-OS OLASZ NAGYDÍJAT!

Érkezik a rajtját elrontó Hamilton a 2. helyen, aki ezzel 2 pontot megőriz előnyéből, Vettel ismét dobogós Monzában, Raikkönen pedig a 4. helyre behozza az autót. Ricciardo, Bottas, Verstappen, Perez, Massa és Hülkenberg a pontszerzők további sorrendje - 5 csapat osztozik a tíz helyen, ez idén harmadszor fordul elő, Baku után másodszor ezzel az öt istállóval.

Nicola Rosbergnek gratulált csapata a győzelemhez.

Véget ért egy nagy sorozat is: Nico Hülkenberg eddig az összes idei futam után elmozdult valamerre a bajnoki pontversenyben, most viszont megőrizte 9. helyét. Igen, ez volt a nap leghaszontalanabb statisztikai adata.

Az már annál fontosabb, hogy Rosberg már 14. a győzelmi örökranglistán, megelőzve a két finn világbajnokot, Mika Hakkinent és Kimi Raikkönent.

Ezzel valószínűleg el is jött az ideje, hogy berekesszük élő közvetítésünket, hiszen máris olvashatjátok nálunk az összefoglalónkat, hamarosan pedig jönnek az első interjúk is. Köszönjük a figyelmet, további szép vasárnapot!