DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Keszthelyi Vivien támogatásával, WWF az autósportban

A világ legfiatalabb női gyorsasági autóversenyzője jótékonyságból is kiemelkedő. Az állatok iránti törődését bizonyítva a WWF-nél örökbefogadott egy fehér tigrist és egy pandát, ezzel is felhívva a veszélyeztetett állatfajokra a figyelmet. A szervezet logója az idei évtől az autóján is megtalálható lesz.

A mindössze 15 esztendős autóversenyző évek óta rajong az állatokért. Ez idő alatt rengeteg háziállata is volt, most pedig a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezeténél, a WWF-nél fogadott örökbe egy fehér tigrist és egy pandát, és egyben fel szeretné hívni a figyelmet a veszélyben lévő állatfajokra. „Azért erre a két állatfajra esett a választásom, mert a fehér tigris az egyik kedvenc állatom, harcias és kitartó jellemre vall a tulajdonsága, a panda pedig nyugodt és aranyos” – avat be a kiválasztásba a fiatal pilóta. Már első keresetét is jótékony célra fordította, így nem meglepő a törődése.

keszthelyi_vivien_autoversenyzo



Keszthelyi Vivient nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is az egyik legnagyobb tehetségnek tartják. Az elmúlt két évben a Fia Swift Cup Europe sorozatában indult, és ért el kiemelkedő sikereket, miközben futamain már nemzetközi szakemberek is folyamatosan figyelték nem minden napi rátermettségét. A 28 fős, túlnyomórészt felnőtt versenyzőkből álló, nemzetközi mezőnyt felvonultató szériában a tavalyi szezonban az abszolút 3. helyen végzett. 2016-ban pedig már az FIA Közép-Európai Zóna Túraautó Bajnokság legmagasabb kategóriájában fog versenyezni, természetesen a jövő évtől kezdődő további nagy nemzetközi versenyekre való felkészülésének részeként egy tudatosan választott kisebb teljesítményű autóval, a 600 lóerős, GT3-as Lamborghinik, Ferrarik és Porschék ellen. Immár WWF logóval az autóján.

Keszthelyi_Vivien_autoversenyzo_WWF

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: