DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Keszthelyi Vivien Seattal tesztelt a Hungaroringen

A magyar autósport egyik legnagyobb tehetségének tartott, 14 éves Keszthelyi Vivien a B3 Racingnek köszönhetően szerdán tesztelte a csapat Seat Leon Eurocupban szereplő versenyautóját a Hungaroringen.

A fiatal pilóta hasznos tapasztalatokra és tesztkilométerekre tett szert a kétliteres, turbós, 330 lóerő leadására képes motorral szerelt versenygéppel. A nap végén a rendkívül profi hozzáállást tanúsító B3 stábja Viviennelegyütt értékelte a teszten történteket.

keszthelyi_vivien_oxxo_b3_seat_teszt_57 (2)



Az egyébként aSuzuki Swift Cup Europe-ban szereplőVivien nagyon jól érezte magát a Leonban, amely tartogatott a számára meglepetéseket, de hamar hozzászokott az általa eddig nem ismert technikához, s végig konstans időket futott a mogyoródi pályán.

„A Leon egyjóval erősebb autó, mint az én kupás Suzuki Swiftem, így aztán a kigyorsítások és a féktávok is szokatlanok voltak elsőre, de hamar hozzászoktam. Ez az autó valóban megindul, amikor rálépek a gázra, a kormány mellett lévő elektronikus váltó miatt pedig sokkal rövidebbek a váltási idők, illetve bal lábbal kell fékezni, mert a kuplungnak nincs pedálja. Ahogy telt az idő, a köridőkön tudtam faragni és kiderült, hogy egy futam alatt is versenyképeseklehetnénk. A körülmények nagyon profik voltak, köszönöm a lehetőséget a B3-nak!”–foglalta össze a tapasztalatait Vivien.

keszthelyi_vivien_oxxo_b3_seat_teszt_5 (2)

A fiatal pilótaés a menedzsmentje tudatosan választotta a Seatos teszt lehetőségét, Viviennek ugyanis előszerződése van a 2017-es szezonra a német túraautó-bajnokság (DTM) betétfutamaként működő Audi Sport TT Kupában, ahol szintén elsőkerék-meghajtású, és a Leonhoz hasonló erősségű versenyautók szerepelnek.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: